Kategória: Papageno

Péterfy Bori és Bősze Ádám a Papageno Klasszik vendége

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása január 27-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Bősze Ádámmal és Péterfy Borival. A fiatalok és a klasszikus zene Bősze Ádám zenetörténész közel egy éve volt hallható utoljára a Bartók Rádióban műsorvezetőként, azóta ideje nagy részét zenei antikváriumának, zenetörténeti előadásainak szenteli, de zenetörténeti városi sétát […]

A 180-as Csoporttól a Ruttkai-gyűrűig – Papageno Klasszik

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása január 20-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Dargay Marcell-lel, Káel Csabával és Waskovics Andreával. A 180-as Csoport A 180-as Csoport elnevezésű, minimálzene-orientált zeneművészeti társaságot 1979-ben alapította 13 zenész, mások mellett Gőz László, Kovács Ferenc, Márta István, Melis László és Szemző Tibor. Nevük a tagok […]

Ács Dominika, Elek Dóra és Tóth Anna Eszter – Papageno Klasszik

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása január 13-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Ács Dominikával, Elek Dórával, Tóth Anna Eszterrel. ConnecTrio Megjelent Ács Dominika Junior Prima díjas fuvolaművész, énekes, zeneszerző ConnecTrio nevű formációjának első albuma Luminosity címmel, február 23-án pedig Oláh Krisztián zongoraművésszel ad közös koncertet a Zeneakadémia Solti Termében. […]

Zene Háza, Orlai és a Szent István Filharmonikusok – Papageno Klasszik

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának idei első adása január 6-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Horn Mártonnal, Orlai Tiborral és Szűcs Mátéval. Nagy sikerrel zárta második évét a Magyar Zene Háza. A nyitás óta közel másfélmillió látogató volt kíváncsi az intézmény díjnyertes épületére, sokszínű programkínálatára. A Hangdimenziók című állandó tárlat mellett […]

A Danubia Zenekartól a Recirquelen át a Haydneumig – Papageno Klasszik

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának soron következő adása december 16-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Hámori Mátéval, Vági Bencével és Vashegyi Györggyel. 30 évnyi utazás a zenéhez, ünnep, összefoglalás és egyben programismertetés a következő harminc évre – erre számíthat, aki december 30-án ellátogat a Müpába, a Danubia Zenekar születésnapi koncertje. Az […]

Brandépítés, Generációk, Haydneum – Papageno Klasszik

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának soron következő adása december 9-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Balogh Mátéval, Nagy Zopánnal és Szutrély Katalinnal. Balogh Máté kommunikációs szakember for profit vállalatnál kezdte munkáját, később a kultúra, a művészeket irányába fordult érdeklődése. Cége, a kortársPRos tevékenysége a bizalom építésére irányuló sajtókommunikáció, válságkommunikáció, ágazati és […]

Gurubi Ágnes, Dénes-Worowski Marcell és Kleb Attila a Papageno Klasszikban

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának soron következő adása november 25-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Dénes-Worowski Marcell-lel, Gurubi Ágnessel és Kleb Attilával. Gurubi Ágnes író, szerkesztő, újságíró 2020-as első regényének, a Szív utcának idén áprilisban már az ötödik kiadása jelent meg, második kötete, a Másik Isten 12. helyen végett a Nők […]

Papageno Klasszik a 150 éves Budapestről és a 30 éves Danubia Zenekarról

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának soron következő adása november 18-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Gáspár Mátéval és Héja Domonkossal. Budapestet a közösség ereje teszi nagyszerűvé – már 150 éve. Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóján a sokszínű, esélyteremtő, zöld és nyitott Budapestet ünnepeljük, amely 150 éve, 1873. november 17-én […]

Melis Györgytől a Dohnányi Zenekarig – Papageno Klasszik

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának soron következő adása november 11-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Hollerung Gáborral és Karczag Mártonnal. Idén ünnepli 30. születésnapját a Budafoki Dohnányi Zenekar. Év végéig számos koncertet rendeznek, amelyek között szerepel bérletes előadás, a névjegükké vált filmzenei koncert és a megszokott, nagyszabású Igazából karácsony esemény is. […]

A Haydneumtól a Mini Carnegie Hallig – Papageno Klasszik

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának soron következő adása november 4-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Ács Ildikóval, Dubóczky Gergellyel és Lehotay Judittal. A III. Haydneum Őszi Fesztivál három koncerten mutatja be a nagy bécsi klasszikus zeneszerző, Joseph Haydn három különböző arcát november 10. és 12. között, három különleges helyszínen: a Zeneakadémián, […]

Back To Top