Kategória: Impresszió

ÁLLATOKÉRT HARCOLÓ SZUPERHŐS ÉS LÁTHATATLANNÁ VÁLÓ LÁNY ELEVENEDIK MEG A SZERÉMI ÚTI HÍDPILLÉREKEN

,,Hétköznapi Istennők – nők, lányok a mindennapokban” címmel májusban hirdetett közös művészeti pályázatot a Színes Város Csoport és a Budapest Brand Nonprofit Zrt. A rajzpályázat keretében a gyerekeknek lehetőségük nyílt arra, hogy megmutassák milyen női szerepeket látnak a mindennapokban, és ha tehetnék, milyen szupererővel ruháznák fel azt a női személyt, aki fontos szerepet játszik az […]

HONNAN ÉRKEZIK BUDAPEST ENERGIÁJA?

Pénteken újra lesz Erőművek Éjszakája, még lehet regisztrálni a programokra! Korszerű, hatékony és környezetbarát megoldásokat láthatnak az érdeklődők pénteken a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendezvényén, amikor is Budapest öt különböző helyszínen ismerkedhetünk meg az energia előállításával, útjával és mindazzal, ami mögötte van. Az érdeklődők ezen a napon betekinthetnek az erőművekben, a fűtőművekben és – […]

HAZATÉRÉS

Gróf, politikus, apa és mártír – Esterházy János életéből készült a Nemzeti Színház darabja A Hazatérés bemutatója pénteken lesz a Kaszás Attila teremben Tóth László és Tóth Auguszta főszereplésével, Rubold Ödön rendezésében. Esterházy János a magyar ügy legkövetkezetesebb képviselője a Trianon utáni Felvidéken. Kiállt a magyar érdekekért, de a szlovák kisebbségi jogokért is. Amikor az […]

JÖVŐ VASÁRNAPIG TART A XXI. GÖDÖLLŐI LISZT FESZTIVÁL

Az esemény mottója: Liszt Ferenc és az európai Irodalom Liszt Ferenc születésnapja jövő szombaton lesz, hiszen a zeneszerző 1811. október 22-én jött világra. A gödöllői fesztivál zárónapján, jövő vasárnap délután Simon Izabella gyermekkoncertje lesz. Műsoron “A kis piros hegedű és a nagy gonosz cselló története”, azaz részletek hangoznak el R. Schumann, Debussy és Anne Dudley […]

A TÖLGY– AZ ERDŐ SZÍVE CÍMŰ FILM AZ URÁNIÁBAN DEBÜTÁL SZOMBAT DÉLUTÁN

A premier előtti vetítés után november elejétől lesz látható országszerte ez a csodás francia természetfilm. A hazai vetítések jótékonysági célt szolgálnak, minden néző után 100 forint kerül az Erdőmentők Alapítvány kasszájába. A forgalmazó Mozinet ezzel támogatja erdőtelepítési tevékenységüket, mert mára nem maradt természetes tölgyerdő Magyarországon. Az intenzív emberi használat következtében a tölgyes erdőkben csökkent a […]

A HÓNAP VÉGÉIG TART A XXI. GÖDÖLLŐI LISZT FESZTIVÁL

Az esemény mottója: Liszt Ferenc és az európai Irodalom Csütörtök délután a gödöllői Chopin Zeneiskola zongora mesterkurzusának zárókoncertje lesz a Királyi Kastély Barokk Színházában. Eckhardt Gábor nemcsak mint tanár, hanem mint az est házigazdája is jelen lesz. A Liszt-díjas zongoraművész október 23-án, vasárnap a Liszti-hiszti című műsort is levezényli, ahol a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem […]

HOLNAP ESTE A TÓTH VIKTOR ARURA TRIÓ JÁTSZIK AZ OPUS JAZZ CLUBBAN

A jazzben alighanem egyedülálló felállású – Tóth Viktor szaxofonos, Lukács Miklós cimbalmos és Orbán György nagybőgős alkotta –, évek óta működő, dobos nélküli trió fontos jellemzője az, ahogy előadásaik során folytonosan változik hangszereik szerepe. Zenéjükben jócskán jut szólista szerep a cimbalomnak és a bőgőnek egyaránt. A zenekar nagysikerű, Szemed Kincse című albuma után 2020-ban jelentkezett […]

NEM, NEM SAJNÁLOK SEMMIT

Pénteken nyitott meg Joseph Kadar: ”Non, Je ne regrette rien” című kiállítása a FreylerArt Galéria és Stúdióban Joseph Kadar világhírű festő egyedi és különleges világot teremtett alkotásaival, amely életművet most egy káprázatos tárlaton láthatjuk, ahol többek között Párizs lüktető erejét is megtapasztalhatjuk Kadar festményein keresztül. Joseph Kádár, vagy ahogyan külföldön elhíresült: Le K’dar kezdetben expresszív, […]

A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKART VÁLASZTOTTÁK AZ ÉV ZENEKARÁNAK LONDONBAN!

Múlt kedden tartották a Gramophone-díj gálarendezvényén az angol fővárosban. A világ legrangosabb komolyzenei szaklapjának versenyében Fischer Iván együttese mások mellett a Bécsi Filharmonikusokkal és a Bajor Állami Zenekarral versenyzett az elismerésért, és a szavazatok több mint harmadát kapta meg. A BFZ-t szakmai zsűri jelölte a tíz legjobb közé, amelyből a nemzetközi közönség választhatta ki kedvencét. […]

SZABÓ MAGDA – NAP A VÁRKERTBEN

Az idén 105 éve született Szabó Magda hatalmas és szerteágazó életművét olvasva mindig találunk olyat, ami inspirál, vigaszt nyújt vagy megnevettet bennünket. Szombaton a Várkert Bazárban egy egész napos rendezvénnyel emlékeznek a Kossuth-díjas íróra születésnapja alkalmából. Ennek keretében láthatja a közönség a Magda, a Szabó című előadást. Ki volt Szabó Magda valójában? Írónő, nő, feleség, […]

Back To Top