Üzenet a Klasszik Rádió 92.1 főszerkesztőjétől
Klasszikusok könnyedén! Fejhallgatós Mozart és napszemüveges Beethoven arcával jelenik meg Budapest utcáin a Klasszik Rádió 92.1. A kampány célja elsősorban a figyelemfelkeltés a klasszikus zenével még csak barátkozó közönség felé. „A rádió létezése óta folyamatosan tapasztaljuk, hogy sokan a fiatalabb generációkból még mindig nem igazán érzik magukénak a klasszikus zenét, nem gondolják, hogy akár nekik […]
A Hírességek Csarnokában: Széll György
A legendás karmester is bekerült idén a Gramophone brit zenei szaklap által tavaly létrehozott Hírességek Csarnokába.
Új szezon a Pannon Filharmonikusokkal
Negyven hangversenyt tervez és kiváló művészek egész sorával készül fellépni a következő évadban a Pannon Filharmonikusok együttese.
Fidelio Klasszik: Batta, Lászó, Kenatur, Ókovács
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának következő adása május 25-én lesz hallható.
Liszt Ferenc nyomában
Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese új terveiket ismertették május 17-én.
Levine visszatért
A világhírű karmester bő két év szünet után vezényelte a Metropolitan Opera Zenekarát a New York-i Carnegie Hallban.
Nyári Fesztivál a Margitszigeten
A megújult Margitszigeti Szabadtári Színpadon június 14-én a Verdi & Wagner 200 című koncerttel indul a nyár egyik legnagyobb kulturális programsorozata.
Fidelio Klasszik: Kocsis, Kulka, Vajda, Zombola
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának következő adása május 18-án lesz hallható.
Igazgató kerestetik
Huszonöten indultak a milánói Scala nemzetközi pályázatán az operaház intendánsi székéért a május 14-én megjelent olasz újságok beszámolója szerint. A Scala bérletesei azonban leginkább olasz utódot akarnak.
Megújultunk!
Köszöntjük Hallgatóinkat a Klasszik Rádió tavaszra megújult honlapján, reméljünk örömüket lelik benne!
