Bejegyzések

FARSANGI FORGATAG A VIRÁG BENEDEK HÁZBAN

Szombat délelőtt várják a családokat a Döbrentei utcai intézménybe. Érdemes részt venni a jelmezversenyen, ahol az ovisok és alsósok is bemutathatják legjobb maskaráikat. 11 órakor érkezik a gyerekek nagy kedvence, a bájos Kovácsovics Fruzsina, aki az első Csillag születik műsor döntőse volt. Két sikeres, felnőtteknek szóló album után döntött úgy, hogy dalaival ezentúl a gyerekeket […]

TÉLI TÁNC ELŐADÁS ÉS CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA A NYITÁNYBAN

TÉLI TÁNC ELŐADÁS A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészi küldetésének egyik fontos műsortípusa a Folklór- kalendárium című sorozat, amelyben elfeledett, letűnőben lévő hagyományaink, jeles napi szokásaink „újra élednek” a színpadon, bepillantást engedve régi fonóbéli esték hangulatába, a lucázás vidám eseményeibe, de láthatják a nézők a babonák világához köthető „boszorkánytáncot” éppúgy, mint a hagyományos betlehemezést.  A sorozat […]

ÉLŐ ÖRÖKSÉGEK JUBILEUMI ÉVE A SKANZENBEN

Ünnepségsorozat a Skanzentől Párizsig Negyvennyolc szellemi kulturális örökség, számtalan népművészeti, hagyományőrző fesztivál, koncertek, táncházak, bemutatók, workshopok várják az érdeklődőket egész évben. Idén húszéves az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezménye. A Skanzen Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága által koordinált sorozat olyan kézműves, gasztronómiai, dramatikus és előadóművészeti hagyományokat, városi szokásokat hoz közel, mint a lipicai lótartás, […]

NEIL SIMON ÖLELJ ÁT! CÍMŰ VÍGJÁTÉKÁNAK PRÓBÁIVAL KEZDŐDIK AZ ÚJÉV A VIDÁM SZÍNPADON

A komédiát jövő szombaton, nem sokkal Valentin nap után mutatják be az óbudai teátrumban. Az 1977-ben írt, vígjátéki szituációkkal, váratlan helyzetekkel tarkított színdarabban az író az élet nehéz pillanatairól kifinomult humorérzékkel mesél. Nevetős-sírós, léleksimogató történet rengeteg humorral és küzdelemmel az újrakezdésért. Egy férfit vagy egy asszonyt a legnagyobb veszteség, már-már gyógyíthatatlan sérülés a házastárs elvesztésével […]

AZ ALMAFA VIRÁGA FILM ÉS ONLINE FOLYTATÓDIK A 9. BIDF A CSÜTÖRTÖKI NYITÁNYBAN

AZ ALMAFA VIRÁGA Közönségtalálkozóval egybekötött premier előtti vetítésre várják az érdeklődőket február 11-én, ahol a legújabb magyar romantikus filmet az Az almafa virágát tekinthetik meg a film alkotóinak társaságában. Romantikus történet amely két idősíkon fut és a legfontosabb színhelye, Budapest. Itt szövődik tiltott szerelem a hetvenes években az ide érkező fiatal vietnámi lány és az […]

ELISMERT SZAKMAI ELŐADÁS A MONTE – CARLÓI ÉS PÁRIZSI CIRKUSZFESZTIVÁLON

Két év kihagyás után, január 20. és 29. között rendezték meg a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivált. A versenyprogramok mellett szakmai konferenciákat is tartottak. Magyarországot Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ és a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója képviselte, és előadást is tartott. Monte-Carlo után január 26-án elkezdődött Párizsban a kortárs cirkuszművészet legnagyobb seregszemléje, a Festival Mondial du Cirque […]

HAMAROSAN INDUL A JELENTKEZÉS A 2023 – AS BARTÓK VILÁGVERSENYRE

Meghirdette a szervező Zeneakadémia a 44 000 euró összdíjazású idei, ezúttal hegedűsöknek rendezendő megmérettetést, a zsűriben most is elismert magyar és külföldi zenészek ülnek majd. A hatéves ciklusokban megvalósuló Bartók Világverseny  új fejezetéhez ér: miután a tavalyi zeneszerzés fordulóval lezárult az első ciklus, idén a 2017-es induláshoz hasonlóan megint a hegedűsöket várja a szervező Zeneakadémia. A […]

SZARVASÉNEK TÁNCVERS ÉS BARTÓK TAVASZ NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI HETEK A SZERDAI NYITÁNYBAN

SZARVASÉNEK TÁNCVERS  Pénteken a Hagyományok Házában lesz látható a Magyar Állami Népi Együttes: Szarvasének táncvers előadása. A szarvas az európai kultúrtörténet ősi szimbóluma – elhullatott és újranövelt agancsa maga az örök renováció. Ő a démon, a varázsló, a tündér vagy a halottak királya, aki képes egy más világba, egy új világba hívni a rá vadászót. […]

AZ ESTI BROADWAY VENDÉGE LAKI PÉTER SZÍNÉSZ

Esti Broadway vendége Laki Péter színész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja. Fókuszban a Mária főhadnagy című, 1942-ben bemutatott Huszka Jenő operett bemutatója, az olvasópróbák hangulata. Kiderül az is, hogy Péter, mint egykori történész hallgató, miért kedveli annyira a XIX. századi magyar történelmet és az is, hogy a táncos-komikus szerepek mellett, miért kihívás bonviván szerepben játszani. […]

Back To Top