ELISMERT SZAKMAI ELŐADÁS A MONTE – CARLÓI ÉS PÁRIZSI CIRKUSZFESZTIVÁLON

Két év kihagyás után, január 20. és 29. között rendezték meg a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivált. A versenyprogramok mellett szakmai konferenciákat is tartottak. Magyarországot Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ és a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója képviselte, és előadást is tartott.

Monte-Carlo után január 26-án elkezdődött Párizsban a kortárs cirkuszművészet legnagyobb seregszemléje, a Festival Mondial du Cirque de Demain, amelyen zsűritagként szintén részt vett Fekete Péter.

A Fővárosi Nagycirkusz évek óta vezető szerepet tölt be a cirkuszok között a társadalmi, oktatási és nevelési szerepvállalásával, valamint a cirkuszművészet megújítására tett úttörő kísérleteivel.

Az Európai Cirkusz Szövetség és a Cirkusz Világszervezet szervezésében létrejött előadásán a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója rámutatott, hogy vannak olyan országok, ahol a cirkuszművészet megítélése gyengül, az állam nem támogatja a cirkuszokat, a cirkuszszakma marginalizálódik és a nézőszám csökken. Magyarországon ellenben egyre népszerűbb a cirkuszművészet, és az állatvédőkkel is megtalálták a közös hangot.

A sikerre nincs általános recept, de világszerte vannak jó példák, amelyek dinamikusan növelik a cirkuszművészet társadalmi elfogadottságát. Ilyen a cirkusz pozicionálása olyan előadások létrehozásával, amelyek a társadalmat érintő aktuális kérdésekkel foglalkoznak.

Az esélyegyenlőség megteremtése is fontos pillér a cirkuszokban. A Fővárosi Nagycirkuszban a cirkuszok között a világon elsőként vezették be a vak és gyengénlátók számára kikísérletezett audionarrációs előadásokat.

A cirkuszok megítélésének fontos eleme a felelős állattartás és az állatok jólétére tett lépések, valamint az egyetemek szakembereinek bevonása és speciális képzése.

A cirkuszművészet nem lehet pusztán egy nyereségtermelő, szórakoztatóipari üzletág. Tematikus műsorokkal kell kiemelni a cirkuszművészet üzeneteinek társadalmi értékét, amelyekre remek példa a Recirquel Társulat My Land című előadása és a Fővárosi Nagycirkusz tavaly több mint 170 ezer néző által megtekintett RAIN – Esőcirkusz című műsora, ami erős háborúellenes üzenetet fogalmazott meg. A Melyiket a 9 közül? Jókai novellájának összművészeti adaptációja pedig a fogyasztói társadalommal szemben fogalmaz meg kritikát.

 

Az Intermezzo vendége: Fekete Péter, Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója 

INTERMEZZO – Bálint Edinával

Adás: 2023.02.08.

Back To Top