Már könyveket is szállítanak házhoz

magvetőcafe2

Wolt eddig az ételek házhozszállításáról volt ismert, de most bővül a paletta, hiszen a Líra Könyvvel és a Magvető Caféval karöltve már könyvek kiszállítását is vállalják.

A Magvető Café neve valószínűleg ismerősen cseng a könyvek szerelmeseinek, lévén a kávézóként és rendezvényhelyszínként is működő könyvesbolt számos kulturális eseménynek ad otthon. A járványhelyzet miatt – másokhoz hasonlóan – az irodalmi kávézó is bezárni kényszerült, és bár mint könyvesbolt továbbra is tárt kapukkal várja a belátogató könyvmolyokat, a kényszer szülte helyzetet egy újítással igyekeznek átvészelni. A Wolt oldalán a megszokott éttermek mellett a Magvető könyvei is elérhetővé váltak a felhasználók számára, akik kiválasztott könyveiket szupergyorsan, akár egy órán belül kézhez kaphatják.

Minden hétköznap és vasárnap 10:00 és 19:00 óra között lehet leadni a megrendeléseket, amelyeket a Wolt futárai azonnal, jellemzően egy órán belül kiszállítanak. A Magvető Kiadó legfrissebb szépirodalmi kínálata mellett a szórakoztató irodalom, az ismeretterjesztő olvasmányok, valamint gyermek- és ifjúsági könyvek is elérhetőek.

A szolgáltatás nemcsak sokkal gyorsabb a webshopokban megszokott 2-3 napos határidőnél, de segítségével kedvenc írói dedikált könyveihez is hozzájuthat az olvasó. Már most is megvásárolhatóak aláírt kötetek, de alkalmanként lehetőség lesz névre szóló dedikálásokra is. A Magvető Café és a Líra Könyv fb-oldalán előre meghirdetetett időpontokban a szerzőtől személyes dedikáció rendelhető, az aláírt könyveket pedig azonnal elviszi a könyvfutár.

Image: 74000260, Könyveket vesz át és szállít ki egy Wolt futár a Magvető Caféból 2020.11.16-án. A koronavírus miatti korlátozások kreatív megoldásokra ösztönzik a vállalkozásokat., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

A könyvek mellett a kávézó borkínálatából és ajándéktárgyaiból is választhatunk, sőt, sütemény is rendelhető. A könyvfutárt természetesen más címre is küldhetjük: akár meglepetésként is beállíthat szeretteinkhez egy jó könyvvel és egy ajándékkal. Amennyiben a szolgáltatás kedvező fogadtatásra talál, a Líra-csoport más budapesti és vidéki üzleteiből is elérhetővé tesszük.”

wolt45

Arra persze készülni kell, hogy a könyves szolgáltatás egyelőre csak Budapest belső kerületeiben, pontosabban a Magvető Café négy kilométeres körzetében érhető el.

 

forrás: www.wolt.hu

Back To Top