Juhász Gyula ( 1883- 1937) 138 éve született. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt, aki mélyen hitt a szépségben és a művészetben.
Vallásos katolikus szegedi kispolgári családból származott, elődei kisiparosok voltak, Ő maga nagyon félénk fiú volt, ifjúsága olvasással, ábrándozással telt el. Papokhoz járt iskolába, és pap szeretett volna lenni. Még gimnazista volt, amikor apja meghalt. Így lett kispap az érettségizett Juhász Gyulából, de hamarosan arra jött rá, hogy a papság mégsem neki való. Sem testi, sem szellemi értelemben nem akarta megszegni papi fogadalmát, ezért inkább beiratkozott a budapesti egyetemre magyar-latin szakos tanárjelöltnek.
Az egyetemen nagyon jó társaságba került, hamarosan összebarátkozott Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel, ők hárman voltak a nemzedék nagy reménységei. 1905-ben megismerte az irodalomba berobbanó Adyt és költészetét. Azonnal meglátta benne a kor szellemi vezérét.
Diplomája után kis vidéki gimnáziumokban kellett tanítania. Társasága nem volt, költészete visszhang nélkül maradt. Ekkor kezdődött kínzó fejfájása, s már foglalkoztatta az öngyilkosság terve, közben meg Budapesten társai maguk közé számították, mint egyenrangú költőt, és 1907-ben szülővárosában, Szegeden már megjelent első verseskötete. Szerencséjére Nagyváradra került, a szellemi élet közepébe kerül, részt vesz A Holnap szerkesztésében, és mint a nagy hatású A Holnap antológia egyik költője lett Adyval és Babitscsal együtt. Amikor pedig elindult a Nyugat is, kezdetétől fogva munkatársa volt.
Költészete lassan bontakozott ki. Nagyon vallásos volt, baráti köréből a leginkább ő volt az. Ismét vidékekre helyezték, s ennek a poros vidéki életnek az emléke lett később kitűnő lélektani regényének, az Orbán lelkének az ösztönzője. 1914 elején öngyilkossági kísérletet követett el; az utolsó pillanatban mentették meg. Próbálkozott máskor is, volt, amikor méreggel, máskor pisztollyal; akkor is megmentették. Ezek a próbálkozások bizonyítják, hogy a végső, a sikeres öngyilkosság nem egy elkeseredett pillanat következménye volt: magával hozta a költő az önpusztítást.
Még Nagyváradon találkozott az életre szóló reménytelen szerelemmel. Anna igazán nem az a nő volt, aki méltó lett volna a költő magasztos szerelmére. Ismeretségük nem is volt tartós, de ő lett mindvégig Juhász Gyula számára a nő, a szerelem jelképe. Az Anna-versekben megjelenő Annának valójában kevés köze van ahhoz a ledér nagyváradi lányhoz, aki nevet adott a halhatatlan szerelemnek.
Költői alakjában összeolvadnak a költő későbbi reménytelen szerelmei is. A mindig félszeg, súlyosan idegbeteg Juhász Gyula nem volt alkalmas a boldog szerelemre, de halhatatlan énekese lett a férfi örök, nő utáni vágyának. S mennél magányosabb volt a férfi, annál mélyebben zengett szerelmi lírája.
forrás: http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/eulira/juhasz.htm
