Giulio Caccini(1551-1618) kora barokkolasz zeneszerző, a Giovanni de’ Bardi-féle firenzei Camerataegyik vezéralakja, korának legbefolyásosabb zeneszerzője, 469 éve, ezen a napon született.
FiatalkorábanRómában tanult violán és hárfán játszani, a Capella Giulia karvezetőjének, Giovanni Animucciának volt a tanítványa. 1565-ben a Mediciek szolgálatába lépett, Cosimo de’ Medici magával vitte Firenzébe. Itt a Medici-udvar tenor énekese lett és lehetősége nyílt zenei tanulmányai folytatására is: Scipione Delle Palle tanítványa lett, majd nemsokára belépett az akkori Itália egyik leghíresebb tudós-zenész társaságába, a Cameratába.
A Camerata célul tűzte ki az antik tragédia feltámasztását. Létrehozták a monódia stílusát, amellyel olyan zenei nyelvezetet akartak megalkotni, ami biztosítja a szöveg érthetőségét. A homofónia alkalmazása, az ellenpont elvetése nagy újdonságnak számított a maga korában. A csoport tevékenysége gyakorlatilag a barokk zene kezdetét jelentette, ebben állt legnagyobb jelentősége az opera műfajának életre hívása mellett.
1592-ben Caccini, mint Bardi gróf kísérője Rómába utazott, itt a konzervatívPalestrina-pártiakkal szemben sikeresen képviselte a monódiát. 1604-ben Medici Mária hercegnőt kísérte el Párizsba, és egy éven át a francia fővárosban tartózkodott. Caccini inkább kiváló előadó volt, zeneszerzőként és teoretikusként kevésbé alkotott maradandót. Rendszeres vitái voltak a Camerata többi tagjával, különösen Jacopo Perivel folytatott versengése volt nevezetes.
Perivel egy időben ő is megzenésítette az EuridiceOttavia Rinuccini által írt szövegkönyvét. Caccini darabjában egyetlenegy jelenetet sikerült igazán nagy drámai erővel ábrázolnia: azt, amikor Orfeusz belép az alvilágba. Caccini a Dafnelibrettóját is megzenésítette, szinte azonnal Peri darabja után, de az ő művének sem maradt fenn a zenéje.
Caccini zenei vállalkozásába egész családját bevonta. Felesége, Maria Fastero – aki egy jómódú kereskedő lánya volt – éppúgy kivette a részét férje hírnevének öregbítéséből, mint gyermekei: Pompeo, Francesca és Settimia.
Miután gyermekeit alapos zenei képesítésben részesítette, bevonta őket zenekarába, műveinek előadásába.
A Perivel folytatott versengéssel egy időben számos szópárbajt folytatott annak elfogadtatása érdekében, hogy valójában ő a monódia megteremtője. Ma már a zenetörténészek nagyrészt egyetértenek abban, hogy a monódia kialakítása egy hosszú folyamat eredményként jött létre, amely semmiképpen sem köthető egy ember nevéhez, ami pedig az elméleti megalapozást illeti, abban a legnagyobb érdeme Vincenzo Galileinek volt. Az azonban igaz, hogy Caccininek döntő szerepe volt a dallamosság és az énekhang elsődlegességének hangsúlyozásában. Mindenesetre ő maga a monódia feltalálójaként tekintett önmagára.
Szakmai előrehaladása érdekében bármit megtett a korabeli források szerint, például, szerepe volt abban is, hogy Cavalieri elveszítse a IV. Henrik és Medici Mária házasságakor tartandó ünnepségek zeneigazgatói állását. Az 1600-as évekre mégis csökkent a befolyása a zenei életben, és apránként fiatalabb vetélytársa került előtérbe. 1614-ben firenzei Santa Annunziata kórusának lett a vezetője. A városban hunyt el 1618-ban, ott is temették el.
Caccini mint alkotóművész az operairodalom három korai alkotásával (Dafne, 1598; Euridice, 1600; Il Rapimento di Cefalo, 1600), illetve, Le nouve musiche című szóló madrigálgyűjteményével írta be nevét a zenetörténetbe. Alapvető célja egyfajta dallamos énekbeszéd létrehozása volt. Többek között ő is kivette részét a stile recitativo megalkotásából. Ebből később két alapvető zenei forma alakult ki: egyrészt a secco recitativo (a stile recitativo egyszerűsödött és szárazabb lett), másrészt a díszített, dallamot előtérbe helyező ária.
A neki tulajdonított, számos közkedvelt énekes (köztük Charlotte Church, Andrea Bocelli, Lesley Garrett, Sumi Jo, stb.) által lemezre énekelt Ave Mariának viszont nem ő a szerzője, valójában Vlagyimir Fjodorovics Vavilov komponálta „Ismeretlen” szerzői jelöléssel (évszázadokkal Caccini halála után, a XX. század második felében), más műveihez hasonlóan tudatosan elrejtve saját szerzőségét.
forrás: Caccini
