Dicséret, bók, elismerés: Fogadjuk el!

Méltatás, elismerés, bók, tömjénezés, vállveregetés, gratuláció, hódolat. Miért nem tudjuk őket jól fogadni?

Nehezen fogadjuk vagy egyszerűen nem tudjuk jól kezelni azt a kevés dicséretet, bókot és elismerést, amit életünk során kapunk. Még mindig arra vagyunk szocializálva, hogy végtelenül szerénynek, sőt alázatosnak kell lennünk és „nem lehetünk” büszkék a teljesítményünkre. Már az iskolában sem jelentkezünk, ha eszünkbe jut valami az adott témakörről vagy tudjuk a kérdésre a választ, mert, mert…

Miért is?

Nem szeretnénk kitűnni, hiszen akkor veszélybe kerülhet a biztonságos komfortzónánk. Persze a gyerekek még simán bekiabálják, amit gondolnak. Jusson eszünkbe példaként egy bábszínházi előadás: „Ott a farkas, ott mögötted!” – aztán valahogyan ez az ösztönös viselkedési mód olyannyira átvált szerénységbe, álszerénységbe, alacsony önértékelésbe, hogy inkább meg sem mukkanunk.

Pedig, pedig!

A legjobb módja az ösztönzésnek, bátorításnak az épphogy a dicséret. Legyünk egy zongoraórán, a munkahelyünkön vagy egy találkozón.

  • Milyen szépen játszottál!

  • Milyen jó volt a koncert!

  • Milyen jó az új hajad!

  • Tényleg te csináltad? Szép nagyon. 

Ismerősek lehetnek ezek a mondatok, de sokszor inkább elengedjük a fülünk mellett őket, netán meg sem haljuk vagy egyszerűen tényleg nem tudunk velük mit kezdeni. Félünk megélni a dicséret okozta jóleső pillanatait, hízelgésnek vesszük vagy nem vagyunk összehangban az önmagunkról kialakított képpel. 

Fogadjuk el!

Az embereknek fontos, hogy elismerésben, dicséretben és visszajelzésben részesüljenek, hiszen a negatív kritika mindig sokkal erősebben hat, de a pozitívból is lehet erőt meríteni. Persze arra nincs szükségünk, hogy lépten-nyomon minden apróságért megdicsérjenek, mert a visszájára is fordulhat a dolog, de a rendszeres visszajelzésnek helye és ideje van. Ha még idegen számunkra a dicséret, akkor szabadkozás helyett, csak egyszerűen köszönjük meg. Legközelebb talán már azt is végig tudjuk hallgatni, hogy miért kaptuk az elismerést vagy mi magunk fogunk rákérdezni.

Kapni jó, de adni legalább annyira, ezért, ha észrevesszük, hogy valaki csinos, van egy jó kérdése, önmagához viszonyítva jól teljesített, szép a mosolya, jó a hangja akkor mindenféle körítés nélkül mondjuk meg neki. Nekünk is jól fog esni és a jó példa ragadós!

Kép: Unsplash/Ethan Robertson, Unsplash/Dayne Topkin

Back To Top