Kategória: Intermezzo

MEGKEZDTE A 2022/23-AS ÉVADÁT A DUDA ÉVA TÁRSULT

14. évadát kezdte meg a Duda Éva Társulat, az elmúlt évben több mint tízezer nézőnek játszottak, számos nemzetközi és hazai fesztiválon szerepeltek Kapolcstól Šibeniken át, Kölnön keresztül egészen a világ egyik kulturális központjáig, New Yorkig. Az idei évad mozgalmasan indul, Duda Éva vendégművészként már többször dolgozott a Vígszínházban, ahol most Franz Kafka: A kastély című […]

KEDDEN ADJÁK ÁT A SZÍNKRITIKUSOK DÍJÁT

A Színházi Kritikusok Céhe idén 43. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel a 2021/2022-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. A gála október jövő kedden lesz az Örkény István Színházban. Tizennégy kategóriában három-három nominált várja a díjátadót. A gála a közönség számára ezúttal is nyilvános. Az esemény rendezője Mácsai Pál, közreműködői az Örkény Színház […]

A MR. ÉS MRS. A BETHLEN TÉRI SZÍNHÁZ MŰSORÁN!

A nagy sikerű kapolcsi elő bemutató után múlt szerdán már a Bethlen téri Színházban is elkezdték játszani Peter Quilter Mr. és Mrs. című darabját, melyet Somogyi Szilárd rendezésében láthatunk. A Mr. és Mrs. egy olyan prózai előadás, amelyben megpróbálják létrehozni a kapcsolatot az öt különböző élethelyzetben lévő női és férfi karakter között. Rettentő sok humorral, […]

OMAR BASHIR, A LANT HERCEGE JÖVŐ SZOMBATON A MOM KULTBAN KONCERTEZIK!

A világhírű lantművész és a zenekara két év után újra itthon játszik. Omar Bashir Magyarországon született, édesapja révén iraki származású. Az úd vagy arab lant a muszlim világ zenekultúrájának egyik legfontosabb hangszere, a nyugati lant is ebből alakult ki. Omar családjában nemzedékeken keresztül játszottak rajta. Édesapja, Munir Bashir is az úd egyik legelismertebb művelője volt, […]

FIGYELD A JELEKET!

A Szurikáta Alapítvány a Figyeld a jeleket! című, a cukorbeteg gyerekekről szóló filmmel, és Kolodko Mihály új szurikáta szobrával figyelmeztet a gyermekkori diabéteszre. A Szurikáta Alapítvány 2014-ben azzal a szándékkal jött létre, hogy megkönnyítse a diabéteszes gyermekek és fiatalok családjainak mindennapjait – otthon, az óvodában és az iskolában. Az egyszemélyes küldetésből az évek során szervezet […]

15 ÉVES A KVTÁRSULAT!

Idén ősszel kezdi meg 15. évadát a KVTársulat. A 2007 óta folyamatosan működő független társulat, amelyet női alkotók alapítottak és vezetnek,  tudatos  választásként legtöbbször nőket érintő témákat dolgoz fel.  A két alapító színésznő, Száger Zsuzsa és Urbanovits Krisztina által vezetett független alkotócsoport már tizenöt éve feszeget tabu témákat, foglalkozik hiánypótló témakörökkel, kényes kérdésekkel,  beszél a nők helyzetéről bátran […]

MÁRTA ISTVÁN 70!

Egy „hetvenkedő” zeneszerző a Magyar Zene Házában Az idén 70 esztendős Márta István Erkel-díjas zeneszerző, fesztivál alapító-szervező, színházigazgató, közösségteremtő komponista egy nem szokványos koncertet tart a Magyar Zene Háza koncerttermében jövő kedden. Nem lesz virágcsokor, ünnepi beszéd és könnyes visszaemlékezés, de lesz egy furcsa kaleidoszkóp, amely az életmű különböző állomásait eleveníti fel. Legalábbis a töredékeit. […]

PROGRAMOK SORÁVAL VÁRJA AZ OLVASÓKAT A FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR

A könyvtár idén is csatlakozott a vasárnapig tartó Országos Könyvtári Napokhoz, és még a hétvégén is valamennyi korosztály számára kínál érdekességeket. A zárónapon lesz a Könyves Vasárnap. Ennek keretein belül a Központi Könyvtárban délelőtt a Rutkai Bori Banda gyerekkoncertje lesz. Az Üllői úti Könyvtárban a Vándorúton Meseműhely családi mesedélelőttjén a világ népmese kincstárából hallhatunk érdekességeket. […]

SZÍNHÁZ TV: A SZÍNHÁZ NETFLIXE

Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet után is egymást segítő szimbiózisban tudnak létezni a kőszínházi előadásokkal. Ami a mozinak a Netflix, az a színháznak […]

Back To Top