Bejegyzések

VALENTIN – NAPON AKÁR AZ ESKÜVŐT IS TERVEZHETJÜK!

Vagy egy kicsit később… Vasárnap a martonvásári Brunszvik-kastélyban esküvői kiállítást és nyílt napot tartanak.  Ráadásul most van a házasság hete is, abszolút aktuális a téma! Maga a kastély, a barokk rendezvényterem, a tópart és a csodás park is ideális helyszíne lehet  egy álomesküvőnek, de nem csak azokat várják, akik itt képzelik el  a nagy napot. […]

REQUIEM – A SZENT EFRÉM FÉRFIKAR KONCERTJE

Az ukrajnai háború kitörésének egy éves évfordulóján, jövő csütörtökön a Zeneakadémián az ukrajnai civil áldozatokra emlékező koncertet ad a Szent Efrém Férfikar. A kétfélidős hangversenyen többek között felhangzik a kar egyik tagja, a kárpátaljai születésű Papp Viktor erre az alkalomra írt kompozíciója, a Requiem, valamint Liszt Ferenc ritkán hallható férfikari Requiemje, amit két gyermeke és […]

ORAVECZ GYÖRGY ZONGORAMŰVÉSZ ÉS BALOGH MÁTÉ ZENESZERZŐ A KEDDI NYITÁNY VENDÉGE

REMEKMŰVEK KONCERT  Dúlfalvy Éva hegedűművész és Oravecz György zongoraművész ismét közös koncertet ad ezúttal a budakalászi Kós Károly Művelődési ház és Könyvtárban február 16-án. Az est során Liszt Ferenc, Kodály Zoltán és César Franck műveit játsszák. A koncert további részleteiről Oravecz György zongoraművésszel beszélgettünk a Reggeli Expresszben.   BALOGH MÁTÉ ZENESZERZŐVERSENYT NYERT  Prágai […]

KONCERTTEL ÜNNEPLI 40. SZÜLINAPJÁT CSÉRY ZOLTÁN

A kiváló zeneszerző, zongorista, szövegíró  márciusban tölti be 40. életévét. Ezen szép kerek szám alkalmából egy óriási születésnapi koncertet ad Budapesten, a Barba Nergra – Blue Stage-en március második csütörtökén. Itt olyan zenészek, énekesek, frontemberek lesznek a vendégei, akik eddigi zenei életét meghatározták és akikkel együtt dolgozott. A paletta igen széles, ugyanis Zoli kipróbálta magát […]

ÚJRA ZENE SHOWJA AZ AKVÁRIUMBAN!

Az Akvárium Klubban a Zene Showja című talkshow-koncert vendége szerda este Grecsó Krisztián, József Attila-díjas író, költő lesz. Az est önmagában is különleges, de a közönség ez alkalommal egyedi irodalmi-zenei meglepetésre is számíthat. Két fiatal zenész, a karmester Dénes-Worowski Marcell és Seidl Dénes trombitaművész kitalálták, hogy legyen egy rendhagyó műsorsorozat, amelyben neves személyiségek mesélnek életük […]

VERSRÉSZLETEK GOMBNYOMÁSRA A NYITÁNYBAN

VERSRÉSZLETEK GOMBNYOMÁSRA A magyar kultúra napja alkalmából elkészült a Széll Kálmán téren a budai versmegálló, amelyik II. kerülethez köthető költők néhány sorát nyomtatja ki gombnyomásra. A kártyákat a buszra várók, vagy az arra járók elvihetik magukkal zsebükben, tárcájukban. A kerület lakói hisznek benne, hogy a kultúra ismerős, megengedő, befogadó, segítő, teremtő, velünk élő, tanító, elérhető […]

A DUETT VENDÉGE SZURCSIK BENEDEK

A Duett vendége Szurcsik Benedek, akinek eddig két könyve jelent meg: 2020-ban a KADEM – Egy Filozófiai Nyelvbe Rejtett Kísérleti Vers című, majd 2022-ben a Jegyzetek a Valósághoz és a Matematika Abszurda c. kötet. A Kadem-et az Osztrák Nemzeti Könyvtárhoz tartozó Mesterséges Nyelvek Gyűjteménye, az Arizonai Egyetem kortárs költészettel foglalkozó Poetry Center-e, a MTA Irodalomtudományi […]

FRANCO ZEFFIRELLI -RE EMLÉKEZÜNK A CINEMUSIC MŰSORÁBAN

A Cinemusic  adásában elsőként a 100 éve született olasz filmrendező, Franco Zeffirelli-re emlékezünk, aki olyan klasszikus alkotásokat készített, mint a Makrancos hölgy, a Rómeó és Júlia, a Napfivér, Holdnővér vagy a Názáreti Jézus. Pályafutásának felidézése közben az 1996-ban bemutatott Jane Eyre című romantikus filmdráma aláfestése szólal meg. Majd a 2020-ban bemutatott nagysikerű film, az Enola […]

BORSOS MISI ÚJ LEMEZÉTŐL A CONCERTO BUDAPESTIG – PAPAGENO KLASSZIKBAN

A Papageno és a Klasszik Rádió február 11-i közös magazinműsorában interjút hallhattak Boros Misivel, Devich Gáborral és Ölveti Mátyással. Inspirations címmel adta ki első szólóalbumát Boros Misi. A személyes hangvételű albumon Misi saját inspirációs folyamatát mutatja meg a számára legkedvesebb Brahms- és Chopin-műveken keresztül. A húsz esztendős, Junior Prima Díjas zongoraművészről azt mondta Hollós Máté, […]

ÁLARCOK CÍMMEL AD FARSANGI KONCERTET A HONVÉD FÉRFIKAR

Szerda este a Pesti Vigadóba várják a közönséget. A Honvéd Férfikar kivételes szórakozást ígérő, farsangi koncertjén a rendkívül széles repertoárral rendelkező együttes végre az igazi arcát mutatja a közönségnek. De melyik is ez az arc? Az előadás folyamán, minden zeneműben más és más – tökéletesen illő – álarc mögé bújik a Férfikar. Kiváló alkalom ez, […]

Back To Top