KONCERTTEL ÜNNEPLI 40. SZÜLINAPJÁT CSÉRY ZOLTÁN

A kiváló zeneszerző, zongorista, szövegíró  márciusban tölti be 40. életévét.

Ezen szép kerek szám alkalmából egy óriási születésnapi koncertet ad Budapesten, a Barba Nergra – Blue Stage-en március második csütörtökén. Itt olyan zenészek, énekesek, frontemberek lesznek a vendégei, akik eddigi zenei életét meghatározták és akikkel együtt dolgozott.

A paletta igen széles, ugyanis Zoli kipróbálta magát millió műfajban, játszott a Kimnowak-kal,  Ganxsta Zolee-val, saját zenekara a Special Providence volt, aminek alapítótagja is egyben. Eme különleges estén a Special Providence is színpadra áll. Az improvizáció is teret kap a RANDOM TRIP által, aminek több mint tíz éve tagja és saját zenekarától, a Patchétól is felcsendülnek majd dalok.

Teret kapnak a keményebb műfajok is,  a ROAD, a Subscribe és az AWS tolmácsolásában.

Sok-sok zenészbarát, sok műfaj jelenik majd meg az este folyamán, tulajdonképpen egy életút, az első 22 év koncertbe foglalása ez a koncert, két órába sűrítve.

Zoli 18 éves kora után indult el a könnyűzene útján. Előtte a győri konzervatórium szolfézs-zene elmélet, zeneszerzés szakos növendéke volt, majd a Kőbányai Zenei Stúdió jazz-zongora szakán tanult. Ezekben az években alakultak ki a zenekarok, elindult a kalandos zenei karrier.

A vendégművészek közt ott lesz Novák Péter, Zana Zoltán, Delov Jávor, Kálloy-Molnár Péter, Miller Zoltán és Pákai Petra is.

Zoli tavaly hozta ki a Songs For Your Soul című második szólóalbumát is, amin fantasztikus, varázslatos hangulatú szerzemények szerepelnek. A mai Intermezzo-ban ezekből is válogatnak Bálint Edinával közösen!

Az Intermezzo vendége:  Cséry Zoltán zongorista

INTERMEZZO – Bálint Edinával

Adás: 2023.02.13.

Back To Top