Fidelio Klasszik: Bánkuti, Bereményi, Parti Nagy

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának március 29-i adásában a sajtófotó kiállítás kapcsán Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke mellett Bereményi Géza, író-rendező is megszólal Kincsem című darabjának bemutatója révén. Parti Nagy Lajos, író (képünkön) legújabb bemutatásra kerülő művéről beszél, Vashegyi György, karmester pedig közelgő két koncertje kapcsán szólal meg.

Kezdődik az idei Bartók zongoraverseny

A Bartók Béla március 25-i születésnapjához kapcsolódóan megrendezésre kerülő szegedi nemzetközi zongoraverseny a tehetséggondozás jegyében kínál bemutatkozási lehetőséget az ifjú művészeknek a világ minden tájáról. A díjazottak Bartók Béla szülővárosában, Nagyszentmiklóson adnak gálahangversenyt.

A Duett vendége: Szipál Márton

A Klasszik Rádió 92.1 Duett 2014.03.23-i adásának vendége Szipál Márton (Martin, ahogyan Hollywood-ban hívják) fotóművész, egy élő legenda. A 90. évébe lépő fotós ma is olyan energikus és bohém, mint egykor, amikor meghódította a filmipar és a showbiznisz csillagait. Imád élni, imádja a nőket, de leginkább a fotózást és annak tanítását.   (korábbi adásunk ismétlését hallgathatják) […]

Klasszikus Kedvencek Koncert 2014

A Klasszik Rádió 92.1 bemutatja: KLASSZIKUS KEDVENCEK KONCERT az Óbudai Danubia Zenekar közreműködésével a megújult Zeneakadémia Hangversenytermében Vezényel: Hámori Máté Sztárvendégeink: KOLONITS KLÁRA – OPERAÉNEKES – SZOPRÁN BALCZÓ PÉTER – OPERAÉNEKES – TENOR BAJÁRI LEVENTE ÉS PAZÁR KRISZTINA MAGYAR NEMZETI BALETT SZÓLÓTÁNCOSAI BEMUTATKOZIK A ZENEAKADÉMIA FELFEDEZETTJE: VINCZE KLÁRA HÁZIGAZDA: KÁLLOY MOLNÁR PÉTER – SZÍNMÛVÉSZ Jegyek már […]

A Duett vendége: Kiss Gábor

A Duettben, H.Varga Mariann vendége Kiss Gábor kutyasuttogó, alternatív kutyatréner, rehabilitációs és kutyaviselkedési szakértő. Magyarországon is sokan ismerik Ceaser Millan módszerét, televíziós sorozatában különös, de nagyon hatékony eszközökkel oldja meg a legproblémásabb kutyák és gazdik gondjait is. Nos, nekünk magyaroknak is van ilyen kutyasuttogónk, aki holnap elmondja majd például, hogy milyen az első találkozás a […]

A Duett vendége: Kautzky Armand

A Klasszik Rádió 92.1 Duett 2014.03.09-i adásának vendége Kautzky Armand, színművész, „a Hang”.:-) Hogyan határozták meg életútját színművész szülei és az Armand név, miért döntött úgy 17 év után, hogy megválik a Macskák című musical szerepétől és miért annyira fontos a család egy művész életében? Mit adhat egy vidéki színház (jelesül a szolnoki Szigligeti Színház) egy […]

A Duett vendége: Pataki Ági

A Klasszik Rádió Duett c. műsorának vendége: Pataki Ági volt modell, üzletasszony, producer, a Fabulon egykori arca, az első magyar szupermodell több évtizedet töltött el a modell szakmában, majd a 90-es években üzleteket nyitott, 2000-ben pedig új kihívásokat keresett és belépett a filmes szakmába: 2001-ben az Üvegtigris című film producereként tűnt föl. A Duettben mesél […]

Back To Top