Vincent Willem van Gogh (1853 – 1890) holland festőművész, a posztimpresszionizmusegyik legnagyobb alakja, 167 éve, ezen a napon született.
Van Gogh 1880-tól foglalkozott kizárólag festészettel. Hágában élt ekkoriban, vázlatain a bányászok élete, majd a parasztok mindennapjai jelentek meg. Sötét tónusú csendéleteket festett, a nyomort, kilátástalanságot. Ebből a korszakából származik első nagy visszhangot kiváltott képe, a Krumplievők(De Aardappeleters). Művén fáradtaknak, kimerültnek, füstszagúaknak ábrázolta a kép szereplőit. Mint írta: „ Csupán azt akarom közölni, hogy szorgalmasan dolgozom a Krumplievőkön. A fejekről újabb tanulmányokat készítettem, és változtattam a kéztartásokon is. Mindent megteszek, hogy életet vigyek bele…” Ezzel van Gogh felrúgta az addigi szabályt, amely a parasztokat a föld egyszerű, boldog népeként ábrázolta. Hatalmas botrány tört ki és van Goghnak távoznia kellett Hágából.
1886-ban Párizsba költözött, ahol az impresszionista mesterektől megtanulta a világos színek használatát és a tónusok felbontását. Ekkor festette Tanguy apó portréját, aki festőfelszereléseket árusított, de mindig megengedte, hogy a festők képeikkel fizessenek. A kép hátterében az akkor divatos japán fametszetek láthatók.
Miután van Gogh Arles-ba költözött, a dél-franciaországi fény és a színek teljesen magukkal ragadták. 1887-ben és az ezt követő években alkotta meg remekműveit, alig néhány év alatt. A provence-i tájat festette, a lángoló pompát, a ragyogó színeket. Műtermében a falat rövidesen elborították a képek: önarcképek, csendéletek, tájképek. Remekműveiből egész életében csak egyetlen egyet tudott eladni.
Első jelentős műve ebből az időből A Langlois-híd, amelyet világos, áttetsző színekkel festett. Képén érződik a japán festészet hatása, a teret precíz vonalakkal választja el. Itt már nem érezhető az impresszionista technika, amely összemossa a határvonalakat és a színeket. 1888-ban festette híres napraforgóit, amelyekkel eredetileg a műhelyét akarta dekorálni. A napraforgók című képén megtalált sárga szín annyira lenyűgözte, hogy ezután minden Arles-ban készült képén felhasználta.
Úgy döntött, hogy a szabad ég alatt festi meg az éjszakát, s így egy újabb hagyománnyal fordult szembe. Állítólag olyan kalapot viselt, amelynek a peremére gyertyákat erősített, hogy a festék színeit felismerje. Így készült több éjszakai képe, mint az Éjjeli kávézó (1888) és később a Csillagos éj. A Van Gogh szobája Arles-ban készítésének technikáját és a színeket részletesen megírja Theónak: vastagon felhordott, elsimított festékek, piros takaró, lila falak… A szoba a híres Sárga házban volt, amit egy másik képén megörökített.
Pontosan nem ismert, hogy milyen elmebetegségben szenvedett van Gogh, csak annyi biztos, hogy orvosai epilepsziát állapítottak meg. Ma már inkább azt valószínűsítik, hogy szifilisz-betegség okozta paralízisben szenvedett, de ez sem bizonyított. Némely kutató porfíriára gyanakszik, amely egy genetikai úton öröklődő betegség, és agykárosodást idéz elő. Annyi bizonyos, hogy van Gogh életvitele és étkezési szokásai kedveztek e betegség kialakulásának. Felmerült a mániás-depresszió és a skizofrénia lehetősége is. Szenvedélyesen szerette az abszintot, ezt a gyógynövényekből készített, akkor divatos zöld szeszesitalt, amelyet később betiltottak, mert hamisítványai általában mérgezőek voltak.
Öngyilkossága kapcsán is számos elmélet kering. Halála napján egy szemészorvosnál járt, látásproblémáiról, szemének fáradtságáról leveleiben már korábban is panaszkodott öccsének. Párizst azért hagyta ott, mert fényre vágyott, de képei Provence-ban is egyre sötétebbek lettek. Megjelent a képein egy látászavar jele: a világító testeket körülvevő szivárványszínű fényudvar. Mindez a kutatókat arra engedte következtetni, hogy van Gogh egy akkor még gyógyíthatatlan betegségben, zöldhályogban szenvedett, ami kezelés nélkül, rövid időn belül teljes vakságot okoz. Feltevések szerint, ez a hír a színek szerelmesének olyan volt, mint egy halálos ítélet.
Összeomlása után a saint-remy-i szanatóriumban és Auvers-sur-Oise-ban megengedték, hogy fessen. Ebben az állapotban 1890 júniusáig 150 képet festett, többek között döbbenetes erejű önarcképeket, mint az Önarckép levágott füllel, amelyről egy végletekig elgyötört ember néz ránk. Gauguin hiányát Gauguin karosszéke című képe fejezi ki a legjobban: egy elhagyott szék, benne könyv és gyertya. Utolsó alkotásai végtelen magányát tolmácsolják. A Hollók a gabonaföld felett utolsó képei egyike. Kemény ecsetvonásokkal építi fel a mű nyugtalanságát, kaotikus jellegét; már-már az absztrakt festészethez közelít.
Azok közé a művészek közé tartozott, akiket csak haláluk után ismertek el. Elsőként a németek rendeztek kiállítást képeiből 1905-ben és 1906-ban HamburgtólBerlinig. Művészetét ekkortól az expresszionizmuselőfutárának tekintették. Hagyatéka 850 festményből és kb. ugyanennyi rajzból áll. E nagy szám ellenére megállapítható, hogy műveinek jó része megsemmisült. A La Tambourin színház felszámolásakor – ahol képeit kiállította – alkotásai közül többet kidobtak, amit megtartottak, azokat is vakkeretnek szánták. 1987-ben 53 millió dollárért adják el az Íriszeket, A művész szakáll nélkülcímű képe 1998-ban 71,5 millió dolláros leütési árával az 5., Gachet doktor arcképe1990-es 82,5 millió dolláros leütési árával a 2. a világ legdrágább képeinek sorában.
borítókép: f21.hu
