Száz éve született Mészöly Miklós

Mészöly Miklós(eredeti családneve Molnár)(1921 – 2001Kossuth-díjasmagyar író, a Digitális Irodalmi Akadémiaalapító tagja, éppen száz évvel ezelőtt született.

 

Pázmány Péter TudományegyetemJog- és Államtudományi Karán 1942-ben szerzett jogászdoktori oklevelet. A második világháborúalatt egy évig (19431944) frontkatonai szolgálatot teljesített, Szerbiábanhadifogságba esett. Számos munkahelye volt (például malomellenőrként), majd 1947-től dolgozott először lapszerkesztőként. Írásai az 1940-es évekvégétől jelennek meg. 

195152-ben Budapesten a Bábszínház dramaturgja. 1990 szeptemberétől a Magyar Írószövetség elnökségi tagja, a Budapesti Magisztrátus tagja, később a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító elnöke.1993-ban a Demokratikus Chartaegyik szóvivője volt. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiaalapító elnöke. 

Még életében több írónemzedék számos jeles képviselője – többek között Esterházy Péter, Nádas Péter, Balassa Péter, Márton László, Darvasi László – vallja mesterének. Mészöly Miklós 2001. július 22-én hunyt el, hamvait 2001. augusztus 23-án helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.

Felesége Polcz Alaine, író, pszichológus, a Magyar Hospice Alapítványvezetője volt.

A hatvanas évek elején tavasztól késő őszig Szekszárdon a Porkoláb-völgyben egy tanyában élt, itt írta első regényét, Az atléta halálát, mely francia nyelven jelent meg először, majd 1966-ban a magyar kiadással egy időben németül is.

Életműve gerincét elbeszélések, novellák, kisregények alkotják. Mészöly több esszé-, publicisztika-, dráma- és mesekötet szerzője. Korai rövidprózáit a határozott szituációrajz, fegyelmezett szerkesztés, erőteljes atmoszféra jellemzi. A tömörítés, a távolságtartó narráció, a filozófiai beállítottság és a formafegyelem meghatározó vonások műveiben. A 70-es évek második felében prózájában az utalásos beszéd, az idősorok rétegessége, a különböző időkben-terekben folyó eseménysorok párhuzamos, egyidejűsítő elbeszélése válik jellemzővé többek között Megbocsátás (1984) című kisregényében, a kilencvenes évek rövidprózájában és Családáradás (1995) című regényében is.

 

Polcz Alaine, Mészöly Miklós özvegye 2003-ban Szekszárd városának ajándékozta közös budapesti lakásuk berendezési tárgyainak valamint könyvtáruknak nagy részét. Ezzel teremtette meg a szekszárdi Irodalom Háza – Mészöly Miklós Múzeum (ma Emlékház) alapjait. A Mészöly Miklós Emléknap – emléktábla felavatása, egész napos program – születésének évfordulóján, 2004. január 19-e óta kerül minden évben megrendezése.

Ezen a napon adják át a 2004-ben alapított Mészöly Miklós-díjat, valamint a város által alapított Mészöly Miklós-emlékplakettet.

forrás: Lovas Csilla/Szekszárd

Back To Top