SZARKA GYULA PETŐFI DICSÉRETE CÍMŰ LEMEZÉNEK BEMUTATÓJA LESZ PÉNTEK ESTE

Az idén 60 éves zenész a 200 évvel ezelőtt született költő előtt tiszteleg. A Petőfi dicsérete című lemezét a Nemzeti Múzeum dísztermében.

A művész már hosszú ideje foglalkozik Petőfi költészetének zenés megjelenítésével, hiszen már a Bor és a lányka című lemeze is zömében a költő bordalaira épült, valamint a Ghymes-sel is készített már adaptációkat. A 2023-ban kezdődő bicentenárium tiszteletére megjelenő album olyan közismert dalokat tartalmaz, mint a Pató Pál, Reszket a bokor, Falu végén kurta kocsma vagy A szabadsághoz.

A címadó dal vadonatúj szerzemény, kifejezetten erre az alkalomra született, szövegében megidézve Petőfi karizmatikus sorait.

„Petőfi szabadságvágya, humora, dinamizmusa követendő példa lehet a mai fiatal korosztály számára. Meggyőződésem, hogy a zene segítségével közelebb hozhatjuk annak lehetőségét, hogy a ma embere újra felfedezze magának Petőfi zsenialitását”

A zenekarban Szarka Gyula énekel és gitározik, szaxofonon közreműködik Varga Bori, valamint Kollmann Gábor. Zongorán játszik Nagy Szabolcs, basszusgitározik Bese Csaba, dobol Varjú Attila, Csiba Júlia énekel és vokálozik. A prózai szerepben Pelsőczy László színművész hallható.

Vajon szavalt-e Petői a Nemzeti Múzeum lépcsőjén? Vagy csak legenda? Fontos ez egyáltalán? Hiteles tud lenni egy „hatvanas” zenész a huszonéves Petőfi gondolatait interpretálva? Hogy lehet áthidalni ezt a tagadhatatlan generációs porblémát? Ezekről is lesz szó a mai Intermezzoban!

 

Az Intermezzo vendége: Szarka Gyula,  Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, a Ghymes együttes alapító

INTERMEZZO – Bálint Edinával

Adás: 2022.10.20.

Back To Top