Miklósa Erika jubileumi gálaestre készül

Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 2021. március 27-én operai debütálásának 30. évfordulója alkalmából gálaestet ad, amelyet az Opera Otthonra közvetítéssorozatában tekinthetünk meg. 
Miklósa Erika 19 évesen debütált a Magyar Állami Operaházban Papagenaként. A bemutatkozást követően sorra kapta a legnagyobb koloratúrszoprán szerepeket A denevér Adéljától a Lammermoori Lucia címszerepéig. 1992-ben énektanára, Hamari Júlia meghívta brüsszeli Mester és jövő című koncertjére, ez volt első külföldi fellépése. Még ebben az évben lehetősége adódott elénekelni Mannheimban Az Éj királynője szerepét, amely a későbbi években védjegyévé vált.

Nemzetközi karrierje ezek után ívelt gyorsan felfelé. 1996-ban külföldre ment tanulni. Előbb Philadelphiában (Academy of Vocal Arts), azután Milánóban (Teatro alla Scala) képezte magát ösztöndíjasként. 1999-ig volt tagja a Magyar Állami Operaháznak, de azóta is szinte minden évadban fellép Budapesten. 

Miklósa Erikának 2004-től folyamatos szerződése van a New York-i Metropolitanben, ám az opera műfaja mellett, szívesen kalandozik a musical és operett világába is, számos exkluzív gálakoncert főszereplője. 

Harmincéves jubileumi tagságát tehát 2021. március 27-én gálaesttel ünnepli, amelyet az Opera Otthonra közvetítéssorozatában láthatunk. Az énekesnő legfontosabb szerepeiből ad elő részleteket, mint A varázsfuvola, a Carmen, a Lammermoori Lucia, a Don Pasquale. A nagyszabású gálakoncerten az operák együttesrészletei legkedvesebb pályatársai – Balczó Péter, Gál Erika, Haja Zsolt, Horti Lilla, Horváth István, Kálmándy Mihály, Kovács István, Kun Ágnes Anna, László Boldizsár, Megyesi Zoltán, Mester Viktória, Rácz Rita, Sándor Csaba, Schöck Atala, Szappanos Tibor, Szegedi Csaba, Szerekován János és Wiedemann Bernadett –, valamint a Magyar Állami Operaház Zenekara közreműködésével csendülnek fel.

A Papagenoban, kétrészes interjúnkban azt is kérdeztük Miklósa Erikától, tekinthetjük-e Mozart Varázsfuvola című operáját egyfajta szimbólumnak a pályáján, az életében? Az interjú második részében pedig azt, hogy kik segítették a pályáján emberi és művészi szempontból? 

 

Back To Top