Az 1945 utáni magyar művészet elevenedik meg a Nemzeti Galéria tárlatán.
A Lépésváltás című állandó kiállítás a múzeum harmadik emeleti tereiben található: az 1945 utáni magyar művészet története egymáshoz kapcsolódó generációk, művészcsoportok és egyéni utat kereső alkotók munkásságának láncolatából áll. Érvényesülésükben nagy szerepet játszottak az állami nagy intézmények és a kisgalériák, illetve azok a kiállítások, amelyeken a művészek elveiket manifesztálták.
A tárlat három szempontot igyekszik egymás mellé állítani: az egyik az irányzatok párhuzamos jelenléte, a másik a kiállításnak mint meghatározó eseménynek a történeti folyamatba való beemelése, a harmadik pedig az európai tendenciákhoz való viszonyíthatóság bemutatása mértékadó művek révén.
Gulyás Kati: Mozgás – Mozdulatlan mozgás II., 1979
A ’45 utáni magyar művészet egyik sajátossága, hogy a különböző alkotói felfogások nem váltják, hanem kísérik egymást. A párhuzamos jelenségek története az elmúlt évtizedekben szinte végig nyomon követhető.
Lossonczy Tamás: Tisztító nagy vihar, 1961
A Galéria megalapítása óta gyűjti a kortárs műveket, de a szerzeményezés sokáig az állami kultúrpolitika értékrendjét tükrözte. A minisztériumi vásárlások helyett a nyolcvanas évektől az osztály munkatársai egyre inkább befolyásolhatták a gyűjtemény alakulását.
Fehér László: Kútbanéző (1988)
A ma több mint 11.000 darabot számláló, csak ’45 utáni magyar művészettel foglalkozó részleg az elmúlt majd 70 év művészetének legszélesebb körű műtárgyállományát birtokolja. A kiállítás címe, a Lépésváltás a művészeti szemlélet fordulatait, a piac átértékelő szerepét és az intézményi rendszer átalakulását hangsúlyozza.
forrás: www.mng.hu , fotók: mandarchiv
