Kortárs művek aukciója a Virág Judit Galériában

Bak Orange e1603021560969 696x391

Az utóbbi évek legnagyobb jelentőségű kortárs árverése volt hazánkban a Virág Judit Galéria tavaly megrendezett, Háború utáni és kortárs művek aukciója. November 15-én ismét a korszak alkotásaira licitálhatnak az érdeklődők, köztük Reigl Judit, Fajó Imre, Lakner László és Sarkadi Péter kulcsműveire.

A tavalyi árverés eredményei tovább erősítették a hazai és a nemzetközi műtárgypiaci érdeklődést a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek és a kortárs magyar képzőművészet iránt, és komoly hatással voltak az érintett alkotók nemzetközi piaci értékére is. Azóta számos magyar alkotó ért el külföldön kiemelkedő eredményeket, legutóbb Bak Imre Orange című műve kelt el rekordáron Lengyelországban. Míg a helyszínen, a Budapest Kongresszuis Központban biztonsági intézkedések segítik az egészség védelmét, a Virág Judit Galéria saját online felületén keresztül bárhonnan követhetők az események, és leadhatók a licitek.

Bak Imre: Orange, 1969 

Reigl Judit alkotásai nemcsak a Christie’s vagy a Sotheby’s aukcióin érnek el rekordokat, hanem a hazai műtárgypiacon is. Az egyik legsikeresebb magyar származású kortárs művész idény nyáron hunyt el Franciaországban. Művei a világ legfontosabb múzeumai gyűjteményének részei.

Lakner László a Kulturális Kapcsolatok Intézetében rendezett 1969-es önálló kiállításának központi darabjai közé tartozott egy Rózsák című, huszonöt darabból álló festménysorozata, amelyet először egy kölni galéria vásárolta meg, majd egy magyarországi műgyűjtőhöz került, aki részleteiben értékesítette. Az aukción a rózsa-sorozat négy képtáblából álló változata kerül kalapács alá 12 millió forintos kikiáltási árról indulva.

lakner lászló rózsa

Lakner László

Ugyanerről az árról indul Keserü Ilona jutavászonból készült, Cérnás című műve. Keserü Ilona a hatvanas években az elsők között fordult a varráshoz, de nem alkalmazott műfajként használta, hanem érzékiséget, nőiséget magában hordozó vizuális energiaként, amely a tárgyalkotásban és a minőségek különbségeinek érzékeltetésében játszik szerepet.

Fajó János geometrikus festményei közül az aukción kalapács alá kerülő, 1968-ban készített Kék ölelés a tér kérdésével és a síkok egymásba játszásával foglalkozik, a legelemibb formákat, a háromszöget és négyzetet variálva.

kék ölelés

Kék ölelés

Szintén a geometria, valamint az érzelmek a meghatározó strukturáló elemek Nádler István 1977-ben készült Gyász II. című festményén.

nádler gyász

Gyász II. 

A kiemelt tételek közé tartozik még Sarkadi Péter Ars Poetica, „Jaj cica…” című képe, amely a pop art stílusjegyeit, reklámkliséket, a nagyvárosi folklór szubkultúráját és a televízióból ismert használati tárgyakat ötvözi.

jajj cicám

Jajj cica…

Az „international pop” nemzetközileg is fontos alkotása Konkoly Gyula Második világháború című műve, melynek rendkívül gazdag felületén szertelenül rendelődnek egymás mellé a második világháború és az azt követő időszak pillanatképei.

konkoly gyula

A 114 tételből álló kiállítás november 14-ig  között ingyenesen megtekinthető a Virág Judit Galériában.

forrás: www.viragjuditgaleria.hu , képek: blog axioart

Back To Top