Honoré Daumier(1808 – 1879)franciagrafikus, szobrász, festőművészés a karikatúra egyik legnagyobb mestere, 213 éve született.
Korán feltűnt jó megfigyelőkészsége, gyorsan és jól tudott rajzolni. Apja el tudta segédként helyezni a művelt festőnél és régésznél, Alexandre Lenoirnál. tőle sokat tanult Daumier. 1828-ban el kezdett járni a művészeti akadémiára. 1830-ban illusztrátor lett a Silhouette c. élclapnál, innen 1831-ben átkerült a Caricature c. laphoz. A Caricature c. lap illusztrátora volt Gustave Doré és Grandville (valójában Jean Ignace Isidore Gérard) is. Daumier politikai témájú szatirikus rajzokat és a kor szokásait kigúnyoló karikatúrákat rajzolt.
1833-ban egy Lajos Fülöp királyról készített szatirikus litográfiasorozata miatt rövid időre börtönbe került. 1835-ben betiltották a Caricature c. élclapot, ezután a Charivarinak rajzolt. Litográfiasorozatokat, s agyagból szobrokat is készített, szintén szatirikus témájúakat, majd az 1840-es években monumentális hatású kisméretű festményeket alkotott. 1855-ben Barbizon közelében, Valmondoisban telepedett le, közeli barátságba került a barbizoni iskola nagy festőivel, köztük Jean-François Millet, Théodore Rousseau, Charles-François Daubigny, Jean-Baptiste Camille Corot. Daumier nem fest plein air-ban, mégis nagy hatást gyakorolnak rá a barbizoniak, sőt maga Daumier is inspirálta a barbizoniakat.
A korszak új mestersége a fotográfia Nadar kezében szinte a művészet rangjára emelkedett, Daumiert is lefényképezte Nadar. Daumiernek az volt a véleménye a fotózásról, hogy azzal mindent le lehet másolni, de semmit nem tud úgy kifejezni, mint a rajz, a festmény vagy a szobor. Lehet, hogy a fotózás kérdésében mind a mai napig sokan egyetértenek Daumier álláspontjával függetlenül attól, hogy már régóta folyamatosan rendeznek fotóművészeti kiállításokat.
Az 1870-es évek elejétől a megvakulás fenyegette Daumier-t, így a rajzolással fel kellett hagynia. Az idős és vak Daumier nem tudta fizetni a házbért, s a háziúr ki akarta tenni. Corot sietett a segítségére, átengedte neki Valmondoisban fekvő kis házát.
Daumier életében nehezen tudta magát eltartani művészetéből, 1877-ben szerény mértékű állami nyugdíjat ítéltek meg a nehéz anyagi helyzetben élő művésznek. A siker már nagyon későn jött, de már halála előtt is elismerték munkásságát nemcsak művésztársai, hanem a vevők is. 1878 februárjában néhány festménye és rajza magas árat ért el a korszak egyik legjelentősebb gyűjtőjének, Arosa-nak az aukcióján. Ugyanebben az évben áprilisban Durand-Ruel galériatulajdonos szervezett kiállítást Daumier munkáiból, s ezúttal mind a kritikusok, mind a közönség körében nagy sikert aratott. A Durand-Ruel által rendezett kiállítást Victor Hugo is patronálta. Nem sokáig örvendhetett a csekélyke nyugdíjnak és bekövetkezett sikereinek, 1879. február 8-án agyvérzést kapott, ezt követő harmadik napon meghalt.
Közel négyezer litográfiát, háromszáz festményt, több tucat szobrot, akvarellek és rajzok százait hagyta a világra. Számos nagy galériában, múzeumban és könyvtárakban őrzik műveit.
Korának egyik legkiválóbb művésze, aki éles megfigyeléssel és az emberi gyengéket kipellengérező módon, egynéhány jellegzetes vonással adta vissza a francia nyárspolgárt. Mindenütt az őt környező társadalmi életben, meglátta a humoros oldalt, rajzai az emberi jellemzés mesterművei. Társadalmi típusokat jelenít meg, műveiben azonban nemcsak szatirikus tartalom van, sokszor gyengédség is.
Rengeteg témáját La Fontainemeséiből vette, 1867-től többször is megihlette Cervantesregényének Don Quijote-Sancho Panza kettőse. Erőteljes körvonalaiból később ihletet meríthetett a magyar Munkácsy Mihály, a francia Henri de Toulouse-Lautrec, majd az expresszionizmusképviselői.
forrás: Honoré Daumier
