Fidelio Klasszik: Bán, Forgách, Novák, Szabó Stein

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának következő, január 18-i adásában megszólal Bán Teodóra (képünkön), a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ ügyvezetője; Forgách András, rendező; Novák János, rendező, a Kolibri Színház igazgatója; valamint Szabó Stein Imre, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kommunikációs és marketing igazgatója.

A nagy múltra visszatekintő, 2014. március 21. és április 6. között 34. alkalommal megrendezendő Budapesti Tavaszi Fesztivál kinőtte korábbi kereteit, így a jövő évtől több intézmény, valamint a kormány és a főváros operatív együttműködésében valósul meg. Az újítások közé tartozik a tizenöt tagú Fesztivál Tanács, amely októberi létrehozása óta már két szakmai találkozót tartott. A testületet a nagy fővárosi-állami kulturális intézmények képviselői alkotják, javaslataikat megfontolva az Operatív Testület szervezi a programot, amelynek elnöke Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója. A testület állandó tagja Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ ügyvezetője, valamint a Magyar Turizmus Zrt. képviselője. Az interjúban az új feladatok mellett arról is kérdezték Bán Teodórát, mit jelent számára a tavaszi fesztiválnak is helyet adó város, Budapest.

Két nő, egy férfi, három ember, három sors, három történet – összezárva egy taxiban. A Rózsavölgyi Szalon legújabb előadását Nádas Péter Párhuzamos történetek című regénye alapján Forgách András írta és rendezte. A rövid taxiút alatt kiderül, milyen mély, valósággal szétszakíthatatlan kötelék fűzi össze ezt a három embert: a volt hajóskapitányt, az intézetben nevelkedett és énekesnőnek készülő óvónőt, illetve mostani szeretőjének anyját, egy kiterjedt család jelenlegi fejét. A rendezésen túl az előadásban narrátorként is közreműködő Forgách Andrással hallható beszélgetés.

A Kolibri Színház legújabb, január 11-i bemutatója Jo Nesbø norvég író gyerekeknek szóló regénysorozata harmadik kötete nyomán készült. Az írót a felnőttek úgy tartják számon, mint az északi krimi világhírű képviselőjét, a gyerekek pedig mint a népszerű Doktor Proktor könyvek szerzőjét. A Doktor Proktor és a Holdkaméleonok című darabot Novák János, a Kolibri Színház igazgatója rendezte.

A világhírű magyar szoprán, Marton Éva adja a nevét ahhoz a budapesti nemzetközi énekversenyhez, amelynek szervezésben és rendezésében egyaránt részt vesz a Zeneakadémia Koncertközpont és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. A 42 ezer euró összdíjazású megmérettetésre 18 és 32 év közötti énekesnők, valamint 18 és 35 év közötti énekesek jelentkezését várják a világ minden tájáról. A középdöntőket szeptember 16. és 19. között rendezik. A döntőt szeptember 20-án tartják, 21-én pedig a Magyar Állami Operaház ad helyet a verseny gálaestjének. A jelentkezés feltételeiről és a verseny jelenőségéről Szabó Stein Imrét, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kommunikációs és marketing igazgatóját kérdezték.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor január 18-án, szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére január 19-én, vasárnap este hét órától kerül sor. A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Forrás: Fidelio Klasszik

Back To Top