B. Fülöp Erzsébet könyve a színészi testbeszédről

A színészi testbeszédről jelent meg kötetet. B. Fülöp Erzsébet színművész és egyetemi tanár legújabb munkájában, a Szereptanulmányok – a színészi testszöveg hermeneutikai megközelítése című kötetben a szerző a színházi előadásban létrehozott színészi testbeszédet, a színészi gesztust vizsgálta.

Bob Fülöp Erzsébet színész, oktató, dramaturg, rendező és kutató, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának igazgatója színészetet és dramaturgiát is végzett.

2006-ban a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen doktorált, 2018-ban pedig habilitált. 2013-ban jelent meg A színházi hermeneutika alapjai: a gesztus mint hermeneutikai tett című kötete. Közel harmincéves alkotói tevékenysége alatt hatvan szerepet játszott, negyvenöt nemzeti és nemzetközi díjban részesült. Színházművészeti tanulmányait a Symbolon egyetemi lap, valamint a Játéktér színházművészeti folyóirat közölte le.

 

Most megjelent könyve a színészi test vizsgálatának részletezőbb szétbontását célozza a színészi jelenlét, a színész figyelme és légzése mikroanalíziseként. A szerző célja, hogy saját művészi, didaktikai és tudományos munkáját elemezve olyan eszközöket találjon, amelyeknek nemcsak tudományos értékük lehet, de a hallgatók színészmesterség képzésében is segítséget jelenthetnek.

Back To Top