Almásy László sivatagkutató (1895 – 1951) Almásy György Ázsia-kutató fia, mint másodszülött, nem részesült a családi örökségből, így Londonban műszaki tudományokat tanult. Az I. világháborúban harci repülősként vett részt, később az osztrák Steyr autógyár alkalmazta. 1926-ban Afrikába utazott, hogy egy új személyautót a legszélsőségesebb körülmények között próbáljon ki: autójával 2700 km-t tett meg a Nílus mentén. Kairóban a Steyr Művek képviselője lett sorra szervezte autós expedícióit a Nílus menti országokba. 1929-ben Kairóban repülősiskolát létesített, ezzel megteremtette Egyiptomban a sportrepülés alapjait.
Útjai során figyelme mind jobban a Szahara keleti részének addig ismeretlen területei felé fordult. 1930-ban tevés expedíciót szervezett Szudánból Abesszíniában (a mai Etiópia területére) 1932-től több alkalommal kutatta autóval és repülőgéppel a Líbiai-sivatag addig feltáratlan fennsíkját, a Gilf el Kebírt. 1933-ban részt vett az 1500 km-es egyiptomi oázis-körrepülő versenyen, 1934-ben és 1935-ben pedig, feltérképezte a nyugat-egyiptomi Nagy-Homoktengert. 1935-ben tudósított egy Nílus-szigeti törzsről, mely magyarnak nevezi magát, és úgy tudja, hogy őseit Szolimán szultán telepítette oda az osztrákok országából a XVI. században. 1941-ben behívták katonának, és német kikérésre tanácsadónak az Afrikakorpshoz (Rommel hadseregébe) vezényelték. Emiatt 1945-ben vádat emeltek ellene, de a budapesti népbíróság megállapította, hogy felettesei utasításainak végrehajtása során, háborús vagy népellenes bűnt nem követett el, ezért felmentették. 1947-ben visszatért Egyiptomba, ahol tovább folytatta sivatagkutató munkáját, valamint a sportrepülés fejlesztését. 1949-ben harmadmagával távolsági világrekordot állított fel, mikor motoros gépével Párizsból Kairóba vontatott egy vitorlázó repülőgépet. 1951-ben, Salzburgban, a halálos ágyán értesült arról, hogy kinevezték az Egyiptomi Sivatagkutató Intézet igazgatójává. Almásy László nem volt földrajztudós, sportember volt, a szó századfordulón vett értelmében.
Vagyontalan, de nagy műveltségű arisztokrata, aki számára a motorizáció egyszerre volt megélhetés és lehetőség a versenyzésre. Első afrikai autós expedíciójának terve a téli Alpokban vetődött föl, mikor Esterházy Antal herceggel síelt. Ekkor az osztrák Steyer autógyár alkalmazásában állt, az utazás egyúttal a járművek tesztelése és reklám is volt. Alexandriából indultak a kéttonnás túrakocsival, Asszuánban autóstul hajóra szálltak, és így utaztak Wadi Halfáig, az egyiptomi-szudáni határig. Innen ismét autóval mentek tovább, a Nílus nagy kanyarulatát levágó vasútvonal mentén, keresztül a Núbiai-sivatagon, teljesen úttalan vidéken, ahol országúti túraautó még sohasem jutott át.
A Nílust Abu Hamednél elérve annak mentén haladtak Kartúnig, nem sokkal jobb terepen. Teljesítményüket azonban a kortársak egyedülállónak minősítették. Szudán fővárosából továbbautóztak a Kék-Nílus mentén közel 500 km-t, majd a kocsit visszaküldték, maguk pedig néhány hétig nagyvadakra vadásztak. 1929-ben a Steyr gyár azzal bízta meg, hogy tesztelésképpen Mombasából autózzon fel Kairóig, s ezen az útján bekalandozta Kenyát és Tanganyikát (ma Zanibárral együtt Tanzánia), végighaladt Ugandán, érintette a dél-szudáni Szud mocsárvidékét, térképezte a Líbiai-sivatag egy addig fel nem tárt részét, és közben szorgalmasan küldözgette a gyár igazgatóságának a műszaki jelentéseket. Abban az időben az afrikai kontinens legnagyobb feltérképezetlen területe a Líbiai-sivatag volt. Ennek az a magyarázata, hogy a kétmillió km²-es térség víznyerőhelyei nagyobb, vagy alig kisebb távolságra vannak, mint amennyit a teve egy ivással megtenni képes. Tekintettel arra, hogy Almásy jól elsajátította a sivatagi autózás technikáját, ennek a területnek a felkutatására is vállalkozott. 1931-ben sikertelen kísérletet tett, hogy autós-repülős expedíciójával járja be a sivatagot, 1932-ben azonban hasonló expedíciót szervezett a délnyugat-egyiptomi Gilf-fennsík megismerésére és csupán legendákból ismert Zarzura-oázis felfedezésére.
A magával vitt rövid hatósugarú sportrepülőgépével meg is találta azt, de benzinhiány következtében vissza kellett fordulnia, mielőtt az oázis földjére léphetett volna. Kairóba visszatértekor magához kérette Kemal el Din herceg (aki szintén jeles sivatagkutató volt), és felajánlotta, hogy az ő költségén és szolgálatában folytassa a munkát Almásy. Nagyszabású program körvonalai bontakoztak ki, ám alig egy hónap múlva a herceg meghalt. Ekkor előző útjának társával, Sir Clayton Easttel határozta el a kutatás folytatását, de néhány hónapra rá East is elhunyt. Ezért csak a következő évben indulhatott útnak, útitársai közt Kádár Lászlóval. Addigra azonban egy korábbi társa megelőzte, az oázis két völgyét bejárta és föltérképezte, s neki már csak a harmadik völgy jutott. Ez az expedíció mégis élete legnagyobb sikerét hozta. A líbiai-sivatag déli részén fekvő 1900 m magas Uveinat-hegységben már régebben is felfedeztek néhány tucat őskori barlangfestményt és vésetet, Almásy azonban sziklarajzok ezreire bukkant. Neve a tudományos körökben egy csapásra ismertté vált, felfedezésére felfigyelt az afrikai kultúra leghíresebb kutatója, a német Leo Frobenius is, és ő még 1933-ban elkalauzolta a sziklarajzokhoz a tudóst.
Frobenius utóbb „megfeledkezett” Almásy Lászlóról, és a barlangképeket mint saját felfedezését tárta a tudományos világ elé. A kibontakozó nemzetközi sajtópolémia többé-kevésbé tisztázta Almásy meghatározó szerepét. 1934-ben és 1935-ben a legtávolabbi oázisokból kiindulva háromszögelésekkel térképezte fel az egyiptomi Szahara közép-nyugati részén fekvő, Nagy-Homoktengernek nevezett, hatalmas homoksivatagot. E munkájával jelentős fehér foltot törölt le Afrika térképéről.
