A Papageno Klasszikban a szerkesztő Kádár-Csoboth Judit, Zólyomi Dániel technikus és a műsorvezető H.Varga Mariann várja hallgatóit a következő témákkal:
Budapest is pályázik a 2023-as Világ Könyvfővárosa címre. Ha az UNESCO támogatja a magyar pályázatot, a magyar főváros Pest és Buda egyesítésének 150. évfordulóján adhat otthont az egész éves programsorozatnak.
Az Egy nap népviseletben – Népviselet Napja elnevezésű eseményről kérdezzük Kormos Rebekát, a szervező, Pompás Napok tagját.
A Budavári Palota megújult Szent István-termében építik az ország legnagyobb Zsolnay kerámiakandallóját, amely a második világháborúban a teremmel együtt megsemmisült, augusztus 20-ától pedig ismét látogatható lesz.
A Simándy József Nemzetközi Énekversenyt ápirlis helyett júniusban tartják meg a szervezők. A Simándy József Énekversenyt a szegedi Zeneművészeti Kar tanszékvezető professzora, dr. Temesi Mária operaénekes, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas művésze és énekmestere alapította egykori énektanárával, Sinkó György operaénekessel együtt 1997-ben. A mai műsorban dr Temesi Máriával beszélgetünk.
Online rendezik meg a 11. Frankofón Filmnapokat április 22. és május 2. között. A válogatásban a nyolc, magyar felirattal is elérhető játékfilmen kívül az Uránia Nemzeti Filmszínházzal közös szervezésű kísérőprogramokon is részt vehetnek a filmrajongók.
Egy újonnan felfedezett, eredeti Mozart-kéziratot bocsátanak aukcióra Berlinben, amelynek zenetörténeti jelentősége, hogy tisztázza két mű keletkezési idejét. A kézirat becsértéke több mint 50 millió forint.
Újabb öt évre Őze Áron Jászai Mari-díjas színész, rendező a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója. Őze Áronnal készült beszélgetésünket, két részletben hallhatják mai műsorunk végén.