Az orgonaművész és Liszt-kutató 9 koncerten eljátssza Liszt összes orgona- és harmóniumra írott művét
Szombaton, Liszt Ferenc születésnapján az egész világon egyedülálló koncertsorozatot indít Mészáros Zsolt Máté Junior Prima Díjas orgonaművész, a zeneszerző kedvenc budapesti templomában, a Belvárosi Főplébánia-templomban.
A kilenc hangverseny keretében Liszt Ferenc összes orgonaműve mellett valamennyi harmóniumra írott szóló és kamaraműve is elhangzik, számos híres zenekari- és zongoraművének orgonaátiratával kiegészítve, így a koncertekre látogatók egyedülálló módon nyerhetnek betekintést a zeneszerző teljes életművébe.
A Liszt-kutató orgonaművész immár három éve dolgozik az egykoron élt egyik legnagyobb magyar komponista összes orgona- és harmónimművének új összkiadásán, többéves munkájának eredményeit elsőként ebben a sorozatban mutatja be.
A Liszt 211 című exkluzív ünnepi hangverseny sztárvendége Kautzky Armand színművész lesz, akivel Mészáros Zsolt Máté a tavalyi Liszt évforduló alkalmából nagysikerű teltházas koncertet adott a templomban.
A műsor gerincét Liszt Ferenc olyan közkedvelt zenekari műveinek orgonaátiratai alkotják, mint például az Orfeusz – szimfonikus költemény, vagy a Dante-szimfónia, de elhangzik többek között a mester Funerailles ‒ October 1849 című zongoraműve is, amelyet az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc bukása felett érzett fájdalmában írt.
Kautzky Armand az est házigazdájaként Liszt Ferenc kedvenc költeményeinek előadása mellett, a zeneszerző írásainak és leveleinek részleteivel segít megidézni életszerető, világpolgár alakját és kalauzolja el a közönséget a szerteágazó életmű világában. A sorozat a továbbiakban folytatódik, a következő koncertre november 26-án kerül sor Laborfalvy-Soós Béla bariton énekművész, operaénekes közreműködésével.
Az Intermezzo vendégei : Mészáros Zsolt Máté, Junior Prima-díjas orgonaművész, Liszt-kutató, a Belvárosi Főplébánia-templom zeneigazgatója
INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2022.10.18.