Az MKE, a Török Nagykövetség és a Yunus Emre Budapesti Török Kulturális Központ online adománygyűjtést, élő jótékonysági aukciót szervez. Ehhez az egyetem oktatói és hallgatói 100 tervezőgrafikai alkotást ajánlottak fel. A többségében dedikált, egyedi művészeti alkotásokhoz bárki hozzájuthat, aki – egy aukciókhoz hasonlóan – a leggyorsabban adakozik.
Februárban Törökországot példátlan mértékű földrengés rázta meg, a történelem során ez a földmozgás egyike azoknak, amelyik a legtöbb halálos áldozatot követelte.
A kezdeményezés keretében akár kisebb összegekkel is lehet segíteni. a török katasztrófa áldozatait. Annak, aki az értékes alkotások egyikéhez hozzá szeretne jutni, nem kell mást tennie, mint elsőként, egy összegben felajánlani az adott alkotás névleges értékét. Adományukért cserébe, ajándékba kapják a művet az MKE online adományozási akciójának április 20-i lezárását követően.
A felajánlást tett sok neves, az MKE-n oktatóművész, mint Auth Attila, Lelkes László, vagy Rozmann Ágnes.
Az akció a Sharity app-on keresztül zajlik, amely a hazai adományozási kultúra javítása érdekében jött létre, a felületen a felhasználók jutalékmenetesen választhatják ki a támogatni kívánt jótékonysági területet és néhány kattintással már adakozhatnak is.
Vendégünk: Dr. Dóczi Gergely a Magyar Képzőművészeti Egyetem kancellárja
- INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2023.04.04.