A Cinemusic ezen a héten a Nőnaphoz is kapcsolódik

A Cinemusic ma délután is várja hallgatóit az ifjú Viktória királynővel, szüfrazsettekkel, a Charité kórházzal és a Halálos fegyver című amerikai filmmel.

 

A Cinemusic mai műsorában a héten ünnepelt Nőnaphoz kapcsolódunk, ezért, az első egy órában két figyelemre méltó, erős nő lesz a középpontban. Elsőként az 1819 és 1901 között élt Viktória királynéről lesz szó, aki több mint 6 évtizedig uralkodott a brit trónon. E hosszú uralkodási időszak elejét mutatja be az Ifjú Viktória királynő című film.

Majd a Szüfrazsett című alkotás révén a századelő Angliájának egyik legmeghatározóbb és legellentmondásosabb mozgalmának eseményeit követhetjük nyomon a főhősnő, Maud Watts által.

6 óra után kezdődő sorozatblokkunkban a 2017-ben indult Charité című német kosztümos szériával foglalkozunk.

S végül a Filmzene.net portál munkatársainak összeállításában a Halálos fegyver zenei világát idézzük fel.

Tartsanak velünk egészen 7 óráig és ha tehetik kövessenek bennünket a Cinemusic facebook oldalán is. 

Back To Top