Kategória: cikk

Sólet az élethez – Mindig a legmenőbb iskola a legjobb választás?

Iskolaválasztáskor hajlamosak az országos rangsorok alapján dönteni, és ha nem jut be a gyerekünk a legjobb helyre, depressziósak leszünk. Holott fontos lenne, hogy a gyerek igényei alapján válasszunk, és tudjuk: ezek a listák csak a tanulmányi eredményeket mérik, és azt nem, hol mennyire támogató a környezet. Pedig vendégeim szerint az oktatást nem lehet számszerűsíteni, és […]

Capriccio vendége Gőz László

A Capriccio, a Papageno klasszikus zenei kávézójának vendége Gőz László, harsonaművész, a Budapest Music Center igazgatója, alapítója. Gőz László a kortárs zenét játszó 180-as Csoport egyik alapító tagja volt, az együttessel 1979-től 1989-ig 400 koncertet adott. Intézményvezető, aki 2023-ban Prima Primissima díjazott volt a Magyar népművészet és közművelődés kategóriában. “Zenészként rengeteg helyen játszottam a világban, […]

Papageno Klasszik – Hoványi Márton, Somlai Petra, Szendőfi Péter

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának aktuális vendégei Hoványi Márton, Somlai Petra és Szendőfi Péter. Új mesterkurzussal jelentkezik a MűGond – ezúttal nemcsak online, hanem személyes formában is. A MűGond a szépről, a szépért a szépre érzékeny gondolkodók iskolája és közössége. Komplex művek és kérdések megértéséhez segíti a hozzáfordulókat kurzusaival, online és offline […]

Időszaki kiállítás a Cziffra Fesztiválon és Van Gogh kiállítás a pénteki Intermezzoban

Hiánypótló időszaki kiállítás nyílik a Cziffra Fesztiválon A Cziffra Fesztivál és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának közös eseményeként valósul meg a Mit rejt a Cziffra-dosszié? – Az emigráns zongoraművész: Cziffra György és az állambiztonság című időszaki, hiánypótló kiállítás a levéltár épületében. A jövő szerdán nyíló tárlat bemutatja Cziffra György életének egyes rejtett, eddig nem ismert […]

Feledi – Menyegző előadás és T’N’D koncertelőadás a pénteki Nyitányban

Feledi – Menyegző előadás Esküvői fieszta. Előadás az esküvőig vezető útról, a vágyról, a testiségről. Egy modern násztáncok világa tárul elénk, melyben három szerelmi történet bontakozik ki, a másik kiválasztásától a beteljesüléséig. A szerelem persze mindenkinek mást jelent, másképp éli meg, mást vár tőle, s mást ad magából az érzésbe. 7 év után, újra új […]

Farkas Gábor szólóestje a csütörtöki Intermezzoban

Farkas Gábor szólóestje A Mit rejt a Cziffra-dosszié? című kiállítás megnyitóját követően kerül sor Farkas Gábor szólóestjére az Eötvös10 színpadán. A Cziffra Fesztivál és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának közös eseményeként valósul meg a Mit rejt a Cziffra-dosszié? – Az emigráns zongoraművész: Cziffra György és az állambiztonság című időszaki, hiánypótló kiállítás a levéltár épületében. A […]

Apostol Musical, 2024 legjobban várt filmjei és Tea a mindennapjainkban a csütörtöki Nyitányban

Apostol Musical avagy Nem tudok élni nélküled Az APOSTOL EGYÜTTES sikere ma is töretlen olyannyira, hogy irigylésre méltó módon még mindig nagy létszámú rajongótáborral dicsekedhet, továbbá a zenekar legismertebb slágerei egy ízig-vérig mai musical keretében újra felcsendülhetnek február 13-án a RaM -ArT Színház színpadán. Félreértéseken, vicces helyzeteken, sok- sok nevetésen át száguld a történet két […]

Algoritmus² kiállítás – Emlékezés Vera Molnarra a szerdai Intermezzoban

Algoritmus² – Emlékezés Vera Molnarra A Kieselbach Galéria frissen megnyílt kiállítása a nemrég elhunyt művésznő munkássága előtt tiszteleg. Vera Molnar a magyar kortárs képzőművészet Párizsba emigrált absztrakt festőinek egyik legismertebb képviselője, Hantai Simonhoz vagy Reigl Judithoz hasonlóan. A négyzet bűvöletében élő analitikus művészetét rendszerint a geometrikus absztrakció nagy 20. századi hagyományához kötik. Pedig a tavaly […]

Pikolós gyöngyszemek koncert és Köcsög és Kacsa könyv a szerdai Nyitányban

Pikolós gyöngyszemek koncert Kanyó Dávid fuvolaművész lassan két évtizede pikolózik a Budafoki Dohnányi Zenekarban, ahol eljátszotta már a szimfonikus repertoár zömét. Célul tűzte ki a hangszer népszerűsítését, új művek bemutatását. A Pikolós gyöngyszemek – Kanyó Dávid fuvolaművész sorozata sorozatának február 10-i koncertjén betekintést kaphatunk a pikoló sokszínűségébe, hiszen a négy magyar – különböző generációt képviselő […]

Back To Top