Capriccio vendége Gőz László

A Capriccio, a Papageno klasszikus zenei kávézójának vendége Gőz László, harsonaművész, a Budapest Music Center igazgatója, alapítója. Gőz László a kortárs zenét játszó 180-as Csoport egyik alapító tagja volt, az együttessel 1979-től 1989-ig 400 koncertet adott. Intézményvezető, aki 2023-ban Prima Primissima díjazott volt a Magyar népművészet és közművelődés kategóriában.

“Zenészként rengeteg helyen játszottam a világban, és mindig az volt a vágyam, hogy megteremtsek egy helyet, amelynek egyfajta, általam elképzelt zenei szellemisége van. A BMC Zenei Információs Központ jelentette a kiindulási pontot, ahol kizárólag magyarországi zenészekhez és zeneszerzőkhöz kapcsolódó információk rögzítésével foglalkoztunk”….

A műsorvezető Békéssy Lili Veronika és Zsoldos Dávid.

Back To Top