Apostol Musical, 2024 legjobban várt filmjei és Tea a mindennapjainkban a csütörtöki Nyitányban

Apostol Musical avagy Nem tudok élni nélküled


Az APOSTOL EGYÜTTES sikere ma is töretlen olyannyira, hogy irigylésre méltó módon még mindig nagy létszámú rajongótáborral dicsekedhet, továbbá a zenekar legismertebb slágerei egy ízig-vérig mai musical keretében újra felcsendülhetnek február 13-án a RaM -ArT Színház színpadán. Félreértéseken, vicces helyzeteken, sok- sok nevetésen át száguld a történet két országban, két fővárosban, Londonban és Budapesten. A Pesti Broadway Alapítvány újabb produkcióját ezúttal Somogyi Szilárd, Nádasdy díjas rendező állítja színpadra remek szereposztásban.


Ezt a 10 filmet várják legjobban a magyarok 2024-ben 


A magyar nézők 2024-ben a Dűne: a Második részt várják a legjobban a mozikban. A Magyar Filmadatbázis nyilvánosságra hozott adatai alapján Az összes TOP10 film franchise vagy folytatás, közülük három is képregény adaptáció – Deadpool, Joker és Venom – és két olyan kultfilm – Beetlejuice és Gladiátor – is szerepel a listán, amelyek több évtized után kapnak most folytatást. A sorrendet a mafab.hu állította össze, az alapján, hogy közel 100.000 adatlapmegnyitás során a hazai nézők mely címekre kerestek rá a legtöbben. A Vetítő rovat vendége Horváth Gergő, a mafab.hu ​​főszerkesztője.


Tea a mindennapjainkban


Az elegendő folyadékbevitel az egészséges életünk egyik alappillére.
Mi lehetne jobb módja, mint egy jó beszélgetés a teáról, és a tea emberi szervezetre gyakorolt pozitív hatásairól? Teljesen elegánsan a tea túlmutat a határokon. A csábító ayurvédikus fűszeres teáktól a nyugtató gyógyteákig és gyümölcsös kreációkig – a tea sokszínűségével rabul ejt minket, és elvarázsolja érzékeinket. Ízlés szerint, gasztronómia rovatunk vendége Bójás Attila, a Yummatea tulajdonosa, szakértője.

Back To Top