Kategória: cikk

XII. Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen

A Bujtor István Filmfesztivált idén nyáron augusztus 19 és 22 között rendezik meg független/amatőr filmes alkotók, alkotóközösségek számára Balatonszemesen. A fesztivált, amelynek célja emléket állítani Bujtor István szellemi örökségének, Kiss László kezdeményezésében, rögtön a művész halála után indult el. 167 nevezett alkotás közül 110 film került be a XII. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjába, amelyeknek nagyjából egyharmadát […]

Twoba – magyar innováció segíti a szólista tubásokat

A Nyitányban 9 óra után jelentkezik a Futura című rovat, amelyben most a fejlesztés és az újítás lesz a téma. Szerémi Nóra vendége Szentpáli Roland tubaművész. Szentpáli Roland és Juhász Zoltán hangszerkészítő olyan új mechanikát fejlesztett ki, ami a tuba feltalálása óta várt fejlődés a hangszer történelmében. Az innováció jelentőségét már az is mutatta, hogy […]

Látnivágyók – Pozsgai Zsolt abszurd komédiája Gödöllőn

A Reggeli Expressben Szerémi Nóra vendége Pozsgai Zsolt Balázs Béla-díjas drámaíró, színházi, és filmrendező, forgatókönyvíró. Fókuszban a Látnivágyók – avagy herceg Grassalkovich II. Antal színházalapításának igaz története című komédiája.                                                     […]

Vetítő Dudás Viktor filmszakértővel

Ma reggel 8 és 9 óra között ismét Vetítő: izgalmas beszélgetések filmekről és kulisszatitkokról az alkotókkal, rendezőkkel, színészekkel, zeneszerzőkkel, forgatókönyvírókkal, a mozi bűvöletében. Szerémi Nóra vendége Dudás Viktor filmszakértő, akivel a Cannes-i Filmfesztiválról és azon belül is a magyar sikerekről beszélget.                             […]

Jövő héten kezdődik a 23. Zsidó Kulturális Fesztivál

A 23. Zsidó Kulturális Fesztivált idén augusztus 22. és 30. között rendezik. Az eseménysorozat öt helyszínen több, mint húsz programot kínál. A hagyományos zsidó kulturális fesztivál idei mottója: Éljük át újra! A szlogen az együvé tartozás örömét fejezi ki a zenében, irodalomban és a társművészetekben! A Zsidó Kulturális Fesztivál a régi, hagyományos helyszíneken, azaz a […]

Magyarország tortája a Napraforgó

Az Ízlés szerint – Művészi produkciók a konyhából, azaz terítéken a gasztronómia rovat. Szerémi Nóra vendége Fodor Sándor, a budapesti Habcsók Cukrászda cukrásza, akinek Napraforgó elnevezésű tortája nyerte el a Magyarország tortája címet. Bár Fodor Sándort a Napraforgó ötletének szárba szökkenésekor a nyári napraforgó mezők inspirálták, mégis egy igazi négy évszakos torta született. Jólesik a nyári melegben, […]

Zenei babonák a Hangjelek című rovatban

A Nyitány második órájában Hangjelek: koncertekről Zsoldos Dáviddal, az aktualitásoktól a különlegességekig, helyszínektől próbákon át a legendás előadásokig. Ma reggel a zenei babonákról, hiedelmekről lesz szó. Ilyen például a kilencedik szimfónia átka. „A kilencedik a határ. Aki ezt túl akarja lépni, annak távoznia kell… Azok, akik megírták a kilencedik szimfóniájukat, túlságosan közel jutottak a Túloldalhoz.” […]

Kiállítások, nyáresti koncertek a Millenium Házában

A Reggeli Expressben Szerémi Nóra vendége Földváry Piroska, a fókuszban a Millennium Háza. A korábban Olof Palme-ház néven ismert épület a Városliget egyik legrégibb építménye. A Pfaff Ferenc által tervezett épület az 1885-ös Országos Általános Kiállításra épült Műcsarnoknak és a korabeli kritikák szerint – egyedülálló Zsolnay díszítésének köszönhetően – a kiállítás egyik legszebb eleme volt. […]

Mestermű születik – 45 izgalmas történet a budai Várból

Megjelent Sal Endre: Mestermű születik – 45 izgalmas történet a budai Várból című könyve.  A Várkapitányság hamarosan átadja a megújuló Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi termét, a Szent István-termet. Az államalapító Szent István királyról elnevezett terem a századfordulón a Budavári Királyi Palota egyik legjelentősebb belső tere volt. A legendás helyszín újjászületését a második világháborúban teljesen megsemmisült épületrész, a déli összekötő szárny […]

A Globális Túlfogyasztás Napja – a Föld éves erőforrásainak kimerülése

A Nyitány környezetvédelem rovatában Kőszegi András márkatanácsadó a vendég.  Ismét fontos téma lesz fókuszban, ugyanis idén július végére értük el a Globális Túlfogyasztás Napját. Ez az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek. A nap ötletgazdája Andrew Simms, az Új Közgazdaság Alapítvány (New Economics Foundation) munkatársa, miután 2006-ban segítette a Globális Ökolábnyom Hálózat (Global Footprint […]

Back To Top