PINTÉR TIBOR A MÚZSA VENDÉGE
A Múzsa vendége pénteken Pintér Tibor színművész, rendező, producer, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója. Pintér Tibor változatos karrierje 1997-ben indult, akkor diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán, Szinetár Miklós osztályában. Először Veszprémbe szerződött, de játszott még a Budapesti Operettszínházban, a Miskolci Nemzeti Színházban és a Ruttkai Éva Színházban. 2002-ben megalapította saját utazószínházát […]
MÁRCIUSBAN HÁROMSZOR IS JÁTSZÁK AZ ŐRÜLT NŐK KETRECÉT AZ ÁTRIUMBAN
Márciusban három alkalommal 14-én, 15-én és 16-án is látható lesz az Átriumban Az Őrült Nők Ketrece című nagy népszerűségnek örvendő darab. A Reggeli Express vendége, Fehér Tibor, Jászai Mari-díjas színművész, aki a darabban Jacob-ot alakítja. Nyolc évvel ezelőtt, 2014. július 12-én mutatta be a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András […]
A KONYHA, AZAZ A LAKÁS LELKE AZ ARCHITEKTÚRA ROVATBAN
Az Architektúra rovatban a lakás egyik legfontosabb helyiségéről, a konyháról beszélgetünk, ami lehet amerikai, klasszikus, modern, rusztikus, de lehet csak egyszerű főzőfülke. Megbeszéljük, milyen alapvető funkcióknak kell megfelelnie a konyhának, mire figyeljünk, amikor megtervezzük. A rovat vendége Terék Csilla a TH Design Lakberendezési Stúdió egyik tulajdonosa és tervezője, akinek már a gyerekkora is konyhák […]
KILAKOLTATÁS – FAZEKAS MÁTÉ BENCE FILMJE A MOZIKBAN
Fazekas Máté Bence első nagyjátékfilmje a Kilakoltatás egy félresikló kilakoltatás szürreális történetét meséli el egy napba sűrítve. A március 17-én mozikba kerülő film vígjáték és filmdráma is egyben. A Vetítő rovat mai vendége a rendező, Fazekas Máté Bence. Izgalmasnak ígérkezik Fazekas Máté filmje, a Kilakoltatás, amit valós események ihlettek ugyan, de az előzetes alapján […]
JÖVŐ HÉTEN LESZ A SWING Á LA DJANGO ZENEKAR ÉS KÖKÉNY ATTILA KÖZÖS KONCERTJE
Március 19-én Gyömrőn lép fel Kökény Attila, a hazai zenei élet egyik legismertebb énekese a Magyarországon és külföldön már egyaránt sokszor bizonyított tagokból álló együttessel, a Swing à la Django zenekarral. A stílusokon átívelő közös koncert igazi kuriózum a hazai zenei palettán, ahol természetesen hallhatóak lesznek Kökény Attila legkedveltebb számai is. A zenekar vezetője, […]
KLASSZIKUS DESSZERTEK ÚJ KÖNTÖSBEN SUGA PAULINÁVAL
Ízlés szerint rovatunk vendégének több mint 15 éve szenvedélye a sütés, a hobbija egészen egy cukrász állásig vezetett el. A nagy népszerűségnek örvendő cukrász, édesanya és influenszer, Suga Paulinával arról is beszélget Szerémi Nóra, hogyan lehet a klasszikus édességeket korszerűvé tenni, de beszélgetnek Paulina Kedvenc desszertjeim című receptkönyvéről is, amelyben öt recept szerepel Paulina […]
FELVÉTELT HIRDET A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ GYERMEKKARA
A Magyar Állami Operaház Gyermekkara 50 éve működik jelenlegi formájában, ez az ország elsőrangú zenei csapata, ahová óriási kitüntetés bekerülni. Várják azoknak a magyarul folyékonyan beszélő, leendő 2–8. osztályos gyerekeknek a jelentkezését, akik szeretnének a Magyar Állami Operaház Gyermekkarában énekelni: jó hallással, tiszta énekhanggal rendelkeznek. A Hangjelek rovatban Hajzer Nikolett gyermekkarvezető karnaggyal a jelentkezés […]
MÁRCIUSBAN JÖN A BUDAPEST LÉGTORNA FESZTIVÁL
Március 19-én és 20-án tűzi műsorára a Fővárosi Nagycirkusz az I. Budapest Légtorna Fesztivált, amelyet a Hortobágyi Károly-díjas artistaművész, illetve a Magyar Légtornász Egyesület alapító elnöke, Vincze Tünde szervez, akit a programról a Reggeli Express-ben kérdez Szerémi Nóra. A kétnapos esemény magában foglal egy Bajnokságot, amely a Selejtezőt és Döntőt követően Ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul. […]
VERTIKÁLIS KERT, AVAGY HOGYAN ÉLJÜNK EGYÜTT A NÖVÉNYEKKEL
A Premium es Terra vendége eredetileg tájépítésznek tanult még Romániában, majd tanulmányait Budapesten folyatta. A növények szeretetét otthonról hozta magával, kertészmérnök édesapja mellett a tanulta meg, hogy kell gondozni a virágokat, gyümölcsfákat. Legnagyobb projekte a zöld fal, illetve egy modulárisan változtatható növényekkel élő bútor, amelyből már két prototípus is készült – Szerémi Nóra erről […]
FARKAS RÓBERT KARMESTER A KLASSZIK PORTRÉ VENDÉGE
A Klasszik Porté vendége Farkas Róbert, Németországban élő, tapasztalt és kitűnő karmester, akinek zenei tanulmányai a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után 14 évesen a Bartók Konzervatórium zongora és zeneelmélet szakán folytatódtak, majd egyenesen a Zeneakadémia karvezetés szakán. De innen még hosszú út vezetett odáig, hogy Farkas Róbert 2021-től a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető […]
