NYITOTT TEMPLOMOK HÉTVÉGÉJÉTŐL AZ ÓVODAI BEILLESZKEDÉSIG A NYITÁNYBAN
A hétfői Nyitány Reggeli Expressz rovatában a szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje lesz a téma. A Klasszik Anekdotákban ebben a hónapban Kodály Zoltán életéről, munkásságáról beszélgetünk. A Könyvjelzőben pedig olyan kiadványokat ajánlunk kisgyermekes szülőknek, amelyek segítik az óvodai beilleszkedést. Tartsanak velünk! A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR IS FELLÉP A SZENTENDREI NYITOTT TEMPLOMOK HÉTVÉGÉJÉN A Ferenczy Múzeumi […]
KONCERT AZ ÉG ALATT, LOVAS ESÉLYEK AZ OLIMPIÁN ÉS HIÁNYZÓ TÖRTÉNETEK A NYITÁNYBAN
A hétfői Nyitányban eláruljuk, hogyan kapcsolódhat össze egy koncert és a csillagos ég – a Svábhegyi Csillagvizsgáló programjára invitáljuk hallgatóinkat. Szó lesz a lovaglásról is, hiszen jó esélyekkel nézünk a 2024-es olimpiai elébe a lovasszámokban – az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatójával beszélget Szerémi Nóra. Majd a műsor harmadik részében egy elsőkönyves író, Kovács Krisztián […]
TEXTILMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS, LOVASSPORT VERSENYEK ÉS EGY GYÓGYULÁSTÖRTÉNET A NYITÁNYBAN
A Nyitány hétfői adásában a Reggeli Expresszben a Sodrás című kiállításra invitáljuk Önöket a szentendrei MANK Galériába. Azután beszélgetünk a lovassport fejlődéséról, arról, mitől olyan népszerűek a lovassportok Magyarországon. A műsor harmadik részében pedig egy gyógyulástörténetet osztunk meg Önökkel – Bődy István kézilabdázó, sportmenedzserrel beszélget Szerémi Nóra. SODRÁS – TEXTILMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS A MANK […]
CSÓNAKOS KONCERT, A SZENTIVÁNÉJI ÁLOM ÉS TITTEL KINGA ÚJ KÖNYVE A NYITÁNYBAN
A hétfői Nyitányban egy páratlan zenei élményre invitáljuk hallgatóinkat: csónakos koncerten hallgathatjuk a Nehézfiúk Tubakvartett előadását. A Klasszik Anekdotákban Mendelssohn Szentivánéji álom című darabjáról mesél Békéssy Lili. Végül a Könyvjelző rovatban Tittel Kingával beszéllget Szerémi Nóra műsorvezető a Mesélő Budapest könyvekről, ezen belül is a legújabbról, ami A Duna kincsei című legújabb kiadványról. […]
TÁNCHÁZAK VILÁGA, AUER FESZTIVÁL ÉS GYERMEKKÖNYVEK A NYITÁNYBAN
A hétfői Nyitányban beszélgetést hallhatnak Maczó Balázs várostörténésszel, akinek a segítségével augusztus 3-án a Liszt Ferenc téren megelevenedik a táncházak világa. A fesztiválszezon folytatódik, ezúttal a veszprémi Auer Fesztiválra invitáljuk hallgatóinkat. Végül a gyermekkönyvekről lesz szó Könyvjelző című rovatunkban – Fejős Panni könyvesbloggerrel arról beszélgetünk, hogyan lehet felkelteni a gyermekek érdeklődését a könyvek iránt. NÉPTÁNCBEMUTATÓVAL […]
KONCERT A VÁRKERT BAZÁRBAN, LJUBLJANA FESZTIVÁL PROGRAMJAI ÉS GYERMEKKÖNYV AJÁNLÓ A NYITÁNYBAN
A hétfői Nyitányban Áron András & The Black Circle Orchestra koncertjére invitálunk mindenkit. Műsorunkban Békéssy Lilivel beszélgetünk a Ljaubljana Fesztivál további programjairól, a Könyvjelző rovatban pedig Fejős Panni könyvesbloggerrel beszélgetünk arról, mit érdemes olvasnia a betűk világát már ismerő gyerekeknek a nyári szünetben. ÁRON ANDRÁS & THE BLACK CIRCLE ORCHESTRA A VÁRKERT BAZÁRBAN Áron […]
BOLDOGSÁG, AVAGY ÉLET 50 FÖLÖTT ÉS LJUBLJANA FESZTIVÁL A NYITÁNYBAN
A csütörtöki Nyitányban a Spirit Színház előadásáról, a Boldogság, avagy élet 50 fölött című darabról beszélgetünk Perjés Andrással, a színház igazgatójával. Szó lesz a kereskedelmi forgalomban már nem kapható művek felhasználásáról, 9 óra után pedig Szlovéniából jelentkezik Békéssy Lili, akivel a Ljubljana Fesztivál szeptemberig tartó programjáról beszélgetünk. BOLDOGSÁG, AVAGY ÉLET 50 FÖLÖTT A Spirit Színház […]
SZIGETI KARINA, FELIX MENDELSSOHN, FEJŐS PANNI A NYITÁNYBAN
A Nyitányban a Reggeli Expresszben a Dalok és áriák a romantikától napjainkig – Szigeti Karina dalestjéről hallhatnak beszélgetést. A Klasszik anekdoták rovatban Békéssy Lili a Klasszik rádió zenei szerkesztője fog beszélni a Felix Mendelssohn-Bartholdy: Szentivánéji álom című művéről. A Könyvjelző rovat vendége Fejős Panni – Könyvesmami, aki összeállított egy nyári olvasnivaló könyvcsomagot. DALOK ÉS ÁRIÁK […]
ELŐADÁS A 6SZÍNBEN, DVOŘÁK ÉS EGY KÖNYV, AMITŐL MEGSZERETJÜK A VERSEKET – A HÉTFŐI NYITÁNYBAN
A hétfői Nyitányban Egri Márta színművésznővel beszélgetünk a Hárman a padon című előadásról, amit a 6színben láthat a közönség. A Klasszik Anekdotákban Békéssy Lili zenei szerkesztőnk mesél Dvořák E-dúr szerenádjáról. A Könyvjelző rovatban pedig Fenyő D. György íróval beszélgetünk, aki könyvéért nemrég Artisjus-díjat vehetett át. Tartsanak velünk hétfőn is! HÁRMAN A PADON Július […]
KONCERT, EGY FAUN DÉLUTÁNJA ÉS AZ ÖRÖKPANORÁMA A HÉTFŐI NYITÁNYBAN
ROHMANN DITTA – SZŐKE SZABOLCS DUÓ KONCERT Rohmann Ditta Junior Prima és Artisjus díjas csellóművész J. S. Bach, XX. századi, valamint mai kortárs zeneszerzők műveinek avatott és szenvedélyes tolmácsolója, aki emellett bátran kalandozik más zenei stílusok (jazz, világzene) irányába is. Szőke Szabolcs Artisjus díjas zeneszerzővel, a balkáni és keleti vonós hangszerek specialistájával közösen létrehozott, […]
