NYÍLT NAPOT TART A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM
Az intézmény december 6-án, kedden rendezi meg a hagyományos Nyílt napját. Az Egyetem kitárja kapuit a képzőművészeti szakok iránt érdeklődő fiatalok, nagyrészt a középiskolások előtt. A felvételizők az Andrássy út 69. szám alatt lévő patinás épületben Dr. habil Erős István rektor köszöntője után praktikus, az egyetemre való jelentkezéshez elengedhetetlen információkat kapnak a Tanulmányi Osztály […]
NAGY JUDIT GOBELINMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA A MŰCSARNOKBAN
A kiállítás címe: Személyes átváltozások. Nem életmű-tárlat, inkább leltár a most-nak. Személyes, mert minden műben ott vannak az érzések, gondolatok, az élet munkával töltött órái. Átváltozások, mert alkotójuk tudatosan építi az útját, témái egymást folytatják, ahogy a természet lényei átváltoznak, mint egy lepkévé váló hernyó, vagy az ősszel elszáradó falevél. A kiállításban szerepelnek a megvalósult […]
ÚJRA LÁTHATÓ AZ EGY KÜLÖNLEGES NAP DOBÓ KATÁVAL ÉS RÉTI BARNABÁSSAL
Pénteken a Karinthy színpadán az Ettore Scola filmje nyomán készült színdarabot láthatjuk. 1938. május 8. különleges nap a fasiszta Olaszország népének, hiszen ekkor látogat a Führer Mussolinihez. Antonietta, a hatgyermekes háziasszony és Gabriele, a homoszexualitása miatt száműzetésre ítélt forradalmár ilyen körülmények között találnak egymásra egy kiürült római bérházban. Ahhoz azonban, hogy a napjuk különlegessé váljon, […]
FÜRJESI CSABA ÖT ÉV UTÁN ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSSAL JELENTKEZIK MAGYARORSZÁGON
A Salzburgban és Budapesten élő festőművész hazánkban még nem látott képeit láthatjuk a november elején megnyílt Humánszinkron című kiállításon a The Space kortárs galériában, a Széna tér melletti Hattyú utcában. A többszörös magyar és nemzetközi grafikai díjas Fürjesi munkáival 2017 óta nem találkozhatott itthon a nagyközönség. Németország, Olaszország, Lengyelország, Ausztria kiállítóterei és múzeumai után még […]
MŰVÉSZET A KONCERTTERMEKBEN ÉS A RÁCSOK MÖGÖTT
Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész idén is folytatja börtönmissziós tevékenységét, és szombaton folytatódik a ZeneVarázslat is! A művésznő évek óta járja a hazai büntetés-végrehajtási intézményeket, ahol nem csak zongorajátékával varázsolja el a hallgatóságot, hanem be is vonja a fogvatartottakat. Így a börtönök falai között készülnek színházi előadások. A projekt a Tízparancsolat, avagy művészetterápiás eszközök […]
MELYEK A STROKE FIGYELMEZTETŐ JELEI- 2 RÉSZ
Otthonról Hoztam rovatunk témája a Stroke jelei: száj asszimmetriája felső végtagok méréskelt gyengeségei „saláta beszéd” páciens nem találja a szavakat A teljes beszélgetés elérhető itt: INTERMEZZO – Bálint Edinával Vendégünk: Dr.Csiba László professzor, a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikájának egyetemi tanára az MTA rendes tagja Adás: 2022.11.18.
HA NEM JUTSZ BE EGY FILMSTÚDIÓBA, ÉPÍTS MAGADNAK EGYET!
Az In Ferus Film alapítói hihetetlen lelkesedéssel építik saját stúdiójukat, ami óriási feladat és küzdelem, de hisznek a végső sikerben! Az Intermezzoban Kaló-B. Péter független filmrendező, író, producer és Galkó Kata dramaturg-rendező, a stúdió alapítói mesélnek munkájukról, terveikről, álmaikról. A filmkészítők közül már sokan szembesülhettek az alkotás különböző nehézségeivel, elég csak például a megfelelő helyszín […]
HA VIDÁMAN AKAR UTAZNI, VÁLASSZA A L’ART POUR L’ ART LÉGITÁRSASÁGOT!
Stefanovics Angéla stewarsess-ként folytatja tovább! A L’ art pour l’art Társulat – Laár András távozása után – ismét négy fősre bővült legénysége vele szárnyal tovább, ezúttal L’art pour l’art Légitársaság néven. Angéla belépésével újabb figurákkal bővül az eddig se normális kompánia; Leopold a diafilm vetítő ember, Anti bácsi, Margit, Zigóta, Naftalin Ernő, Frigid Mirtill és […]
KALÁKA AZ ÜNNEPI KÉSZÜLŐDÉS JEGYÉBEN HATÁRON INNEN ÉS TÚL
November végétől megkezdi ünnepi turnéját a Kaláka együttes. Bogdán Zsolttal, a kiváló kolozsvári színművésszel közös Kányádi estjükkel jövő csütörtökön a Hagyományok Házában lépnek fel. A Kaláka számára a nyolcvanas évek óta nincs koncert Kányádi dal nélkül. Sándor bácsi meghatározó atyai jóbarát lett az életükben. Sok verset ajánlott, hogy dal szülessék belőle, sokat utaztak együtt, […]
RENDHAGYÓ HELYSZÍNEN LÁTHATJUK AZ ÚRIEMBEREKET!
Kiss-Végh Emőke első rendezése egy elhagyatott indusztriális épületben, egy punk klubban lesz látható a Népligettől egy saroknyira (Budapest, Bláthy Ottó utca 3-5.). 20 év után Rába Roland, Olasz Renátó és Ladányi Jancsó Jákob oldalán tér vissza a színpadra Hód Adrienn. Az előadás különlegessége még, hogy a 7 előadáson 7 különböző punk zenekar lesz hallható! Az […]
