SZEMBEN fotótárlat

Megnyílt Mátrai Roxána szövegíró és Majoros Árpád Csaba fotóriporter SZEMBEN című kiállítása a FUGÁban, amely a felzárkózó települések mindennapjait mutatja be. A kiállításon fotók, emléktárgyak, fülhallgatóval meghallgatható történetek és egy kísérő könyvecske viszi el a látogatókat az ország legszegényebb településeire. Megelevenednek a hétköznapok örömei, a munka utáni pihenés, a gyermekek kacajai, a dolgos mindennapokról mesélő verandák, a vendégeket szeretettel fogadó kiskonyhák, a közös főzések, imádságok és minden, ami messziről nem látszik. A Máltai Szeretetszolgálat és a Felzárkózó Települések program szervezésében létrejött tárlat április 8-ig látogatható. A vendégek Mátrai Roxána szövegíró és Majoros Árpád Csaba fotóriporter.

Új könyv jelent meg a Lánchídról a Közlekedési Múzeum gondozásában

Nemrégiben jelent meg Domonkos Csaba: A Lánchíd története 1849-től a XXI. századig című könyv. A hiánypótló kötet olvasmányos, közérthető formában ismerteti 150 éves fővárosunk és a 175 évvel ezelőtt átadott Lánchíd egymástól elválaszthatatlan kapcsolatát. E szimbolikus erejű híd történetéről eddig mégsem készült átfogó feldolgozás annak átadása óta. Domonkos Csaba könyve − történészszemmel, több évtizedes kutatómunkát követően, műszakilag is helytállóan − végigköveti Budapest és a Lánchíd történetét a híd átadásától (1849) kezdve egészen a XXI. századig. A kötet segítségével felfedezhetjük az eddig ismeretlen kuriózumokat, jelen esetben a szó szoros értelmében az utolsó láncszemig. A vendég Domonkos Csaba a A Lánchíd története 1849-től a XXI. századig című könyv szerzője, a Közlekedési Múzeum főmuzeológusa.

Senki gyermekei – Nevelőintézeti sorsok, gyermekéletek a rácsok mögött című könyv

A Könyvjelző rovat vendége Horváth Andrea asztrológus-író, akivel a nemrégiben született Senki gyermekei – Nevelőintézeti sorsok, gyermekéletek a rácsok mögött című könyvről beszélgetünk.
“Kicsi intézet, pici közösség, világtól elzárt világ volt, amiben éltünk. Össze voltunk zárva és mindent tudtunk a másik életéről. Mi voltunk egymásnak a család, a magánélet és a munka. Tizenegynéhány felnőtt és hatvan, a sorstól árván hagyott gyerek. Minden adva lett volna, hogy együtt tegyünk valami szépet, valami jót, valami igazat! Törvényszerű, hogy azt tegyük! Törvényszerű, hogy azt tegyük…?”