Égrekiáltó – saját hangján szólal meg a StEFREM
Huszonnégy év után új fejezet kezdődött a korábban Szent Efrém Férfikarként ismert StEFREM történetében: szeptember elején megjelent az együttes Égrekiáltó című albuma. A lemez azért is mérföldkő, mert ez az első olyan teljes albumuk, amelyen kizárólag a formáció tagjainak saját szerzeményei hallhatók.Az együttes korábban a bizánci és görögkatolikus zenei hagyománytól a klasszikus műveken és kortárs kompozíciókon át egészen a pop- és crossover-feldolgozásokig rendkívül sokféle zenei világban mozgott. Bubnó Lőrinc szerint egy idő után éppen ez a sokféleség vetette fel a kérdést: mi az a zene, amely igazán a StEFREM sajátja. Az Égrekiáltó erre a kérdésre próbál választ adni, és megszületése szorosan összekapcsolódik az együttesben zajló generációváltással is. A StEFREM-et 2002-ben Bubnó Tamás alapította, az elmúlt években azonban fokozatosan fia, Bubnó Lőrinc vette át a művészeti vezetés feladatait. A vendég Bubnó Lőrinc, a StEFREM művészeti vezetője.
Él a Zene! – Egy napig 2000 boltban és sporteseményen csak magyar zene szól
Szeptember 26-án ismét a magyar zenéé lesz a főszerep: az Él a Zene! kezdeményezéshez idén több mint kétezer üzlet, szálloda, étterem, benzinkút és más szolgáltatóhely csatlakozik országszerte. A magyar könnyűzene napjának célja, hogy egy teljes napon keresztül hazai dalokra, szerzőkre és előadókra irányítsa a figyelmet. A program ráadásul egyre messzebb jut az üzletek háttérzenéjétől, hiszen idén már számos sporteseményen is kizárólag magyar dalok kísérik a mérkőzéseket. Kézilabda-, vízilabda- és jégkorongcsapatok is bekapcsolódnak, és a kezdeményezéshez többek között a Ferencvárosi Torna Club, a Hydro Fehérvár AV19 és a Balatonfüredi KSE is csatlakozott. Az Impresszió rovat vendége Szemerey Zsófi Európa-bajnoki bronzérmes válogatott kézilabdakapus, a Győri Audi ETO KC játékosa, az Él a Zene nagykövete.
