Kaddis a Zsidó Kulturális Fesztivál zárónapján

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Bíró Eszter énekesnő, a beszélgetés apropója, Kaddis a Zsidó Kulturális Fesztivál zárónapján.

Az idei Zsidó Kulturális Fesztivál zárónapján, augusztus 30-án, hétfő este 8 órakor csendül el először Födő Sándor: Kaddis című, csodálatos kompozíciója a Dohány utcai zsinagóga falai között, Bíró Eszter szólóénekével. A koncert a Cödoko Alapítvány szervezi, a miniszterelnökség támogatásával. A mű főhajtás a holokauszt áldozatai előtt és emlékeztet közös gyászainkra is. A gyászolók Kaddisa egy ősrégi zsidó ima, amelyet a gyászolók tizenegy hónapon keresztül mondanak elhunyt szeretteikért.

A Kaddisa zsidó liturgia egyik alappillére. Födő Sándor zeneszerző – a világon először, egyedülálló módon – az ima teljes, arámi nyelvű szövegét felhasználta művében és a tételekben, más tradicionális héber imaszövegek mellett, zenét írt az 1944-ben, 23 évesen hősi halált halt izraeli-magyar költőnő, Szenes Hanna, illetve a szintén zsidó származású, nagy magyar költő, Szép Ernő verseihez. A megrendítő zeneműben súlyosan és mégis vigasztalóan fonódik össze a hagyományos zsidó szertartásrend emelkedettsége a holokauszt sok tekintetben még mindig eleven gyászemlékével.

Födő Sándor Artisjus-, többszörös Fonogram-díjas, platina– és aranylemezes zenész, számos lemez, film, színdarab zeneszerzője (Radnóti Színház: A gondnok, Szegedi Kortárs Balett: Credo, Rózsavölgyi Szalon: Az ismeretlen) Zenészként többek között Presser Gábor, Charlie és Zorán produkcióiban működik közre. Bíró Eszter Fonogram-, eMeRTon, Gundel Művészeti-, és Érték-díjas színész és énekes, – aki zenés színházi (Az Operaház fantomja, Miss Saigon, Elfújta a szél) és filmes (Csoda Krakkóban) főszerepeivel, illetve a Budapest Klezmer Band szólistájaként vált népszerűvé – az est szólistája, egyben a mű ihletője, megálmodója.

A beszélgetés már visszahallgatható ITT:

Back To Top