A Könyvjelző rovatban kötetlen beszélgetéseket hallhatnak írókkal és kritikusokkal, könyvekről, kedvencekről, újdonságokról, klasszikusokról, különlegességekről.
Szerémi Nóra vendége Jovián György Munkácsy Mihály-díjas párciumi származású magyar festőművész és grafikus. A 92. Ünnepi könyvhétre jelenik meg a MMA Kiadó gondozásában. Jovián címmel Jovián György festőművészről készült könyv. A művész munkásságára részletgazdagság és finom kidolgozottság jellemző, amelyeket az album az értő tanulmány mellett gazdag képanyaggal is illusztrál.
A „Pece-parti Párizs”, azaz Nagyvárad a 20. század elején a magyar kulturális élet egyik fellegvára volt, egykori fényének emlékét barokk és szecessziós épületek sokasága őrzi. Adyék itt hívták életre a Holnap irodalmi társaságot, a város ezáltal a modern magyar irodalom bölcsőjévé lett. Jovián György itt kezdte meg képzőművészeti tanulmányait.
„Jovián művei (akár a flamand csendéletekhez köthetően) mélyen az európai hagyományokban gyökereznek, lehetetlen őket kiragadni a művészet és a kultúra történetéből, és ha ennek nevében történetileg meghatározott stílust keresnénk, akkor a realizmusnak egy nagyon egyedi válfaját kellene leírnunk. Művei elsősorban a transzavantgárdhoz köthetők, amennyiben Achille Bonito Oliva szerint annak legfontosabb sarokköve az, hogy „a művészek a manuális mesterségbeli tudás felélesztésében látják a továbblépés lehetőségét”. Joviánnál a továbblépés a saját fotó mint vázlat felhasználásában, a fotórealizmusban is körvonalazódik, de a barokk mesterektől (Caravaggio, Rembrandt, El Greco) tanult mesterségbeli fogások a szakma hagyományaihoz csatolják vissza.” – foglalja össze Jovián György művészetének lényegét Muladi Brigitta 2011-es monográfiában.
Ha világnézete nem is mondható egyértelműen borúlátónak, borongós hangulatú témái és sötét tónusú színkezelése alapján nem tartozik a legoptimistább művészek közé. Melankólikus alkotásainak témája „az emberi sors látlelete” (Lajta Gábor): többnyire a magány, a kiszolgáltatottság, a kiüresedés és az elmúlás. Művészetének állandó jellemzője egyfajta metafizikai időn kívüliség. Képeit nézve az idő elveszti jelentőségét, a tér pedig meghatározhatatlan. Képeinek cselekménye sincs, inkább csendéletnek tűnnek, még akkor is, ha emberi alakok láthatóak rajtuk. Háttereinek mibenléte legtöbbször nem magától értetődő. Mi szabadon tátongó és a mélység érzetét keltő teret sejtünk művein, ő legtöbbször szürkés színű falat képzel el kompozíciói mögött (még ha ez nem is egyértelműen kivehető festményein), ami saját bevallása szerint az egész életén végigvonuló „határ-élményre” utal, mely a kirekesztettség, de a saját világba való bezártság szimbóluma is. Jovián György tehát tudat alatt, képzőművészetén keresztül jutott el egy keresztény felfogású egzisztencializmushoz, mely az egyéni létet tekinti a megismerés origójának, a lényeggel való szembesülést pedig az életben felmerülő határhelyzetekhez köti. Ugyanakkor művei nem nélkülözik a romantikát sem, mely az elvágyódásban, a távolba vesző, letűnt korok, vagy talán soha nem is volt világok iránt érzett nosztalgiában nyilvánul meg.
Jovián György a klasszikus képzőművészet és az avantgárd irányzatok szintéziséből alakította ki lírai formanyelvét, melyből a tehetség, az elhívatottság és a festő lényének humanizmusa sugárzik. Szemadám György születésnapi köszöntőjében megjegyzi: „azért szeretem Jovián György képeit, mert ha nézem őket, találkozhatok valami olyan szellemiséggel, amely már régen elveszettnek látszott.” Befejezésül álljon itt Jovián György ars poeticája: „Saját magamból indulok ki, s személyiségjegyeimet próbálom belevinni mindabba, amit éppen csinálok. Ez a saját életemről szól, meg arról a kényszerről, hogy festeni kell. Istenigazából mindegy, hogy mit, de festeni.”
forrás: Sípos László – Klasszikus melankólia, Jovián György festészetéről. https://mmakademia.hu/alkoto/-/record/MMA7960
