BEREMÉNYI KALAPJA, CANNARO ÚJ LEMEZE, NFZ ÚJ ZENEIGAZGATÓJA A PAPAGENO KLASSZIKBAN

A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának szeptember 17-én hallható műsorában, interjút hallhattak Herner Dániellel, Szakál Tamással és Vashegyi Györggyel.

Bereményi kalapja dokumentumfilm

A Bereményi kalapja című kreatív portréfilm, amely a legendás dalszövegíró, filmrendező és szépíró Bereményi Gézát mutatja be interjúk, új Cseh Tamás-klipek, filmrészletek és archív felvételek segítségével, szeptember 22-én kerül a hazai mozikba. A Bereményi kalapja a Magyar Mozgókép Fesztiválon debütált, ahol három kategóriában – Legjobb egész estés dokumentumfilm, Legjobb rendező, Legjobb vágó – is Magyar Mozgókép Díjra jelölték. A filmet Papp Gábor Zsigmond rendezte, zeneszerzői Cseh Tamás, Darvas Ferenc és Járai Márk, producere Herner Dániel.

Canarro új lemez – New York, Párizs, Budapest

A Canarro Magyarország egyik legkiválóbb manouche swing zenekara, pályájuk utcazenész duóból indult, és azóta öttagúvá kiegészült zenekarként a Müpában és a Sziget Fesztiválon is megállják a helyüket, emellett számos nemzetközi sikerrel büszkélkedhetnek. New York, Párizs, Budapest lemezükön énekes vendégművészekkel idézik meg a múlt század eleji városok hangulatát. Szakál Tamással, a Magyarországon unikumnak számító műfaj, a django swinget képviselő Canarro zenekar vezetőjével a vendégművészekről és a stúdiómunkáról is beszélgetünk.

Vashegyi György az NFZ új főzeneigazgatója

Vashegyi György október 1-jével veszi át a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vezetését. A kinevezése négy évre szól. A döntés előtt az együttes tagjai titkos szavazáson vettek részt, aminek eredményeként a muzsikusok túlnyomó többsége támogatta az új főzeneigazgató kinevezését. A Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar összesen 107 koncertet tervez a most induló évadra új főzeneigazgatójuk vezetésével, aki az idei évadban még nem tervez jelentős változtatást.

Adás: 2022.09.17. 10.00 óra

Műsorvezető: Szerémi Nóra

Back To Top