Botrány a paplakban komédia bemutató, A Centrál Színház két amerikai vígjátéka a Szigliget Várudvarban és Indonéz kórus nyerte a 30. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Nagydíját a szerdai Nyitányban

Botrány a paplakban komédia bemutató

A Németh Kristóf vezette Fórum Színház legújabb, Botrány a paplakban című fergeteges komédiájának gödöllői bemutatója igazi nyári színházi élményt ígér. A darab Philip King klasszikus, félreértéseken és angol humoron alapuló sikerdarabja (eredeti címén See How They Run), amely egy békés parókián játszódik, ahol hirtelen túl sok álruhába bújt lelkész, egy megszökött hadifogoly és egy buzgó egyházközségi tag keveredik kaotikus helyzetekbe. A darab debütálása július 27-én Gödöllőn, majd augusztusban Visegrádon valósul meg, ősztől pedig országos turnéra indul. A vendég Németh Kristóf a Fórum Színház igazgatója.


A Centrál Színház két amerikai vígjátékot visz nyárra a Szigliget Várudvarba

A Centrál Színház idén két amerikai géniusz, a párkapcsolati nehézségek komikumára épülő darabját viszi nyárra a Szigliget Várudvarba, Puskás Tamás rendezésében. A budapesti őszi premier előtt, augusztus 8-án mutatják be Neil Simon Furcsa pár című Tony-díjas klasszikusát Alföldi Róbert és Stohl András főszereplésével. Augusztus 17. és 22. között pedig Woody Allen legújabb vígjátéka, a Tiszta őrület lesz műsoron, Hevér Gábor, Parti Nóra, Martinovics Dorina, Szabó Kimmel Tamás és Balla Eszter főszereplésével. A vendég Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója.


Indonéz kórus nyerte a 30. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Nagydíját

Indonéz sikerrel zárult a 30. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Debrecenben: a rangos megmérettetés nagydíját a The Resonanz Children’s Choir nyerte el Avip Priatna vezényletével. A július 2. és 5. között megrendezett versenyen gyermek és ifjúsági, egyházzenei, valamint szabad kategóriában mérhették össze tudásukat a világ különböző országaiból érkezett kórusok. A szakmai zsűri több különdíjat is odaítélt, a Gulyás György Karnagyi Különdíjat szintén Avip Priatna kapta. A világ egyik legrangosabb kórusversenyének számító debreceni eseményhez gálahangverseny és kortárs művek ősbemutatói is kapcsolódtak. A következő Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt 2028 nyarán rendezik meg Debrecenben. A vendég Nemes József karnagy, a Lautitia Kóruscsalád művészeti vezetője és a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny igazgatója.

Back To Top