Ázsiai koktélok és snackek és Fülemülék éjszakája a csütörtöki Nyitányban

Ázsiai koktélok és snackek

Az ázsiai gasztronómia már régóta hódít világszerte, ám eddig kevés figyelem irányult a koktélokra és snackekre. A több mint 30 éve Magyarországon élő vietnámi származású Nguyen Thuy Phuong és barátai megmutatják az ázsiai italok és ropogtatnivalók sokszínűségét. Ezek a kreációk nem csak az ízlelőbimbókat kényeztetik, hanem egy képzeletbeli utazásra is csábítanak. A közös ételkészítés a mindennapok része, gyerekek és felnőttek, nők és férfiak közös elfoglaltsága. Az autentikus ételek mellett az italoknak is nagy szerepe van. Az italkülönlegességek mindegyike Phuong nevéhez fűződik: “Vietnámban a meleg idő és a páradús klíma miatt a teázás egész nap általános. Emellett a nap folyamán szívesen fogyasztunk limonádékat is. Napnyugta után az esték főszereplői a koktélok.” A koktélok ízeit még inkább harmonizálják és az illuminált állapotot is késleltetik az italok mellé kínált snackek, amik szintén ázsiai ízlés és fűszerezés szerint készülnek. A vendég Nguyen Thuy Phuong.


Ismét útjára indul a „Fülemülék éjszakája” országos rendezvénysorozat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva több mint egy évtizede hirdeti meg Fülemülék éjszakája programsorozatát. Ennek keretében április második felétől május végéig országszerte számos helyszínen, többnyire településeken vagy ezek határában várják a madarászok a madarak iránt érdeklődőket, hogy rövid késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a fülemülék koncertjét. A rendezvényhelyszíneken nemcsak hallani, de gyakran kézben is látni lehet a fülemüléket, ugyanis sok helyen madárgyűrűzés is zajlik. A vendég Orbán Zoltán, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

Back To Top