24 ÓRA ALATT A FÖLD KÖRÜL

 

200 város, 24 óra, 1 cél. A Magyar Rákellenes Liga a idén már második alkalommal hirdeti meg a Rákellenes Világsétát (World Cancer Walk) Magyarországon. A résztvevőket vasárnap biztatják majd mozgásra. A tavalyi nagyarányú magyar részvételnek köszönhetően, idén a Liga is bekerült az eseményben anyagi támogatásra is méltónak talált 9 nemzeti betegszervezet közé! Rozványi Balázst, a Magyar Rákellenes Liga elnökét kérdezi Bálint Edina a kezdeményezésről.

 

Bár számos sétát és felvonulást szerveztek már a daganatos betegségekkel kapcsolatosan, e kezdeményezés formája és a története is egyedi. A projekt egyetlen személy ötletével kezdődött, aki a rákkal küzdő barátnőjét szerette volna támogatni a sétával. Mára e személyes kezdeményezés világszintű eseménnyé nőtte ki magát, tavaly 250 városban 1100-an sétáltak.

Az esemény különlegessége, hogy nem egyetlen helyszínre és időpontban várják a résztvevőket. Az esemény egy 24 órás világséta, több száz város résztvevőivel. Minden város kap egy előre kijelölt egy órányi időintervallumot sétálni, a világ minden táján egyformán, és ezen órák kombinációja összességében kiad egy teljes 24 órás napot.

Az idei évben eddig világszerte 200 város csatlakozott a rendezvényhez. Budapest és Magyarország időzónája 2022. január 9-én 15 – 16 óra között tart, ami az egész napot nézve a 17. órát adja majd hozzá a „távhoz”.

Az eseményen bárki részt vehet, aki együttérzését szeretné kifejezni daganatos beteg hozzátartozója, ismerőse vagy a rákbetegek iránt, illetve támogatni szeretné a daganatos betegségek elleni harcot. Fontos, hogy az eseményen történő részvételhez regisztrálni kell, a regisztráció ingyenes! A felhívás és a regisztráció (angol nyelven) elérhető a https://www.worldcancerwalk.com honlapon. A regisztrációval a résztvevő vállalja, hogy egy órát sétál a Magyarországnak kijelölt idősávban.

A rendezvény „COVID kompatibilis”, hiszen mindenki eldöntheti, kivel szeretne sétát tenni a szabadban.

A séta egyben adománygyűjtés is a rák elleni küzdelemre. Az akció során előzetesen kiválasztott 9 nemzeti betegszervezetet támogatnak, melyek közé a tavalyi kiemelkedő magyar részvétel okán a Magyar Rákellenes Liga is bekerült! A Liga a tavalyi eseményen nem csak rengeteg várost, de sok embert is megmozgatott: Magyarországon 40 városban összesen 300-an sétáltak a megadott órában.

Műsor: Intermezzo
Adás: 2022.01.06.
Műsorvezető: Bálint Edina

Back To Top