Koncz Gábor 83 éve nyeregben – kiállítás Mohorán

Személyes tárgyakat, forgatási kellékeket és fotókat tartalmazó kiállítással köszöntötték születésnapján Koncz Gábort Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban.

Koncz Gábor színművész, a Halhatatlanok Társulata, a Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház örökös tagja 1938. július 8-án született Mezőkeresztesen. A Koncz Gábor 83 éve nyeregben című kiállításon bemutatják a mezőkeresztesi emlékeket, fotók idézik meg a művész gyerekkorát és családját, de kiállítanak régi képeslapokat, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település régi címerét is. Újabb felvételeken feltűnnek Koncz Gábor gyermekei és unokái is, de kiállítják a művész díjait is.

Az első teremben a színész híresebb filmszerepeit mutatják be plakátokon és fotókon: a Gyula vitéz télen-nyáron, a Magyarok és A dunai hajós című alkotásokat vagy A névtelen vár című sorozatot. A másik teremben Koncz Gábor színházi munkásságát dolgozzák fel színészként, rendezőként. Közös fényképeken látható Gobbi Hildával, Ruttkai Évával, Papp Verával, Páger Antallal és Nagy Annával is.

Az életművet bemutató tárlaton megtalálható A névtelen várban használt ládika, amelyben a trónörökös lány iratait mentették, a személyes tárgyak között pedig Koncz Gábor csizmáját, ruháit, korcsolyáját, kalapját, pásztorbotját és nyergét is láthatja a közönség.

Mivel a színművész életét gyerekkorától végigkíséri a lovak szeretete, ez visszaköszön a fényképeken is.

Back To Top