Turnén a GRUND vígszínházi fiúzenekar, akik szombaton a zsámbéki Zichy-kastély kertjében adnak koncertet
Idén nyáron a zenekar turnéja a Vígszínházban indult június elején. Most Zsámbékon hallgathatják meg a legendás bandát az érdeklődők. A Zsámbéki Nyári Színház meghívására a Zichy-kastély ősfás kertjében lépnek színpadra. Igazi örömzene ez öt remek művésztől, akik egészen különleges kapcsolatot hoznak létre színpad és nézőtér között, az általuk játszott dalokban valóban Közösség születik.
2017-ben alakult A GRUND vígszínházi fiúzenekar, amelynek tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla. Persze az akkori fiúk már rég férfiakká értek, de az elnevezés továbbra is találó valamint játékos, hiszen a „fiúzenekar, a boy-group” eddig egészen mást jelentett.
A zenekar első koncertjét a Vígszínház 121. születésnapján adta, azóta járják az ország nyári színpadait és fesztiváljait, repertoárjuk pedig egyre bővül: A Pál utcai fiúk számai mellett több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus rock világából is elhangzik a koncerteken, amiknek hangulata semmihez nem fogható.
Vendégünk: Fesztbaum Béla színművész
INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2022.07.14.