SZÍNHÁZ TV: A SZÍNHÁZ NETFLIXE

Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet után is egymást segítő szimbiózisban tudnak létezni a kőszínházi előadásokkal.

Ami a mozinak a Netflix, az a színháznak a SzínházTV. Nem versenyezni kell egymással, hanem egymást kiegészíteni és ezzel egy új dimenzió nyílik a „színházfogyasztás” terén – vallják a SzínházTV létrehozói.

A SzínházTV missziója, hogy láthatóbbá tegye a magyar kultúrát azok számára is, akiknek nincs lehetőségük, hogy egy előadást élőben megnézzenek. Az online pedig olyan kiváló előadások is elérhetőek, melyek a repertoárról lekerülve gyakorlatilag nyomtalanul eltűnnek.

„Évente körülbelül 150 előadás kerül a süllyesztőbe szerte az országban, melyek nem jutnak el valójában a közönséghez. Sem a jövő nemzedékére nem gondolunk, sem az alkotók munkáját és az alkotások értékét nem tartjuk tiszteletben, ha ezt a lehetőséget nem ismerjük fel” – vallja Radnai Márk.

A SzínházTV-vel megszűnnek a nagy távolságok is és így akár a messze távolban élő magyar közösségek tagjaihoz is elérnek az itthoni alkotások, vagy a határon túli magyar színházak darabjait is meg tudjuk majd nézni.

Ráadásul az “online nézőtér” megnyitásával a színházak akkor is bevételhez juthatnak, ha esetleg ki sem tudnak nyitni.

Elindult tehát a SzínházTV harmadik évada. Jelenleg is több színházzal is folynak az egyeztetések, de a Katona József Színház, a Centrál Színház, a Játékszín, az Orlai Produkciós Iroda, a Jurányi Inkubátorház továbbra is partnere marad a SzínházTV-nek és hozzájuk csatlakozik idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Győri Nemzeti Színház, a Móricz Zsigmond Színház és a Csokonai Színház is.

 

Az Intermezzo vendége: Radnai Márk, a Színház TV vezetője 

INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2022.10.06.

Back To Top