Száz éve született Fiedler Ferenc festőművész

ffiedler4

100 éve született Francois Fiedler (Fiedler Ferenc) magyar-francia festőművész.

Csodagyerekként már 5 évesen festett, 10 évesen felnőttek között állított ki, és megbízást kapott a kassai templom oltárának díszítésére, s olyan nagy reneszánsz mesterek műveit másolta, mint Leonardo da VinciMichelangelo BuonarrotiCaravaggio. 18 éves sem volt, amikor egy munkáját beválogatták az Amerikai Egyesült ÁllamokbanClevelandben rendezett ifjúsági plakátkiállításra, ahol díjat nyert. Magyar Képzőművészeti EgyetemenSzőnyi István, az egyetem rektora észrevette kiemelkedő tehetségét, s később tanársegédjének választotta a fiatal művészt, aki ösztöndíjak sorát nyerte el.

1948-ban képzőművészeti ösztöndíjjal Párizsba utazott, még ugyanebben az évben a Galerie du Haut-Pavébanmegrendezték Fiedler első önálló párizsi kiállítását. 1949 tavaszán tagja lett az egyik legnagyobb francia művészeti egyesületnek, az Union d’Arts Plastiques-nek.

Joan Miró egy kis párizsi galéria kirakatában pillantotta meg először Fiedler vásznait. Miró mutatta be Fiedlert Alexander CaldernekMarc ChagallnakAlberto GiacomettinekGeorges Braquenak. Fiedler a velük való kapcsolat hatására véglegesen az absztrakt művészet felé fordult, Miró pedig több éven át megosztotta vele a saját műtermét, ahol rengeteg időt töltöttek együtt. Miró Fiedlert „a fények festőjének” nevezte, mert sajátos stílust alakított ki, amely egyúttal a kézjegyévé vált – ez a fény és az árnyék játékának végtelen lehetőségét engedte.

FIEDLER 100 1

1951-ben Giacometti és Vaszilij Kandinszkij munkáiból kollektív kiállítást rendeztek, és új tehetségek is bemutattak, mint Eduardo Chillida, François Fiedler, Ellsworth KellyPierre Tal-Coat és Saul Steinberg.

Octave Nadal párizsi művészettörténész, a Sorbonne egyetem tanszékvezető professzora 1959-ben írta Fiedlerről a Derrière le miroirban: „Fiedler újítása a huszadik század közepétől pontosan azt célozza meg, amit a „szem és kezek” művészei is szerettek volna, és ezalatt a technikát kell érteni, a nem formálisnak, az új felfogását. Az egyedi technika Fiedlernél térhez vezet, a szín és a textúra új kapcsolatának határához, s a továbbiakban magához az új festészeti technikához, jóval megelőzve a teória megfogalmazást, ahogy azt 1945-től képei is bizonyítják. Műveiben ezek az újítások megjelentek már a nonfiguratív irányzatok hivatalos megfogalmazása és kihirdetése előtt.”

220px Fiedler Salon Exhibit

Miró biztatására kezdett el dolgozni az 50-es években az egyik főművén, a Triptichonon. Kivételes tehetségét mutatja, hogy ilyen mű készítéséhez rendhagyó módon fiatalon kezdett bele és vitte sikerre. 1964-ben az első európai kortárs művészeti központ, a Fondation MaeghtSaint-Paul-de-Vence dél-franciaországi megnyitóján mutatták be a kor olyan világhírű művészeivel együtt, mint Braque, Chagall, Giacometti, Kandinszkij, Miró. Ezen a történelmi jelentőségi megnyitón részt vettek olyan hírességek, mint André MalrauxElla FitzgeraldDuke Ellington és Yves Montand.

Fiedler elkezdett dolgozni egy motívumon, amely spontán fejlődött a festés során, addig amíg a festmény befejezetté vált – ameddig úgy „érezte” hogy a műalkotás „kész”. Ezért van az, hogy habár minden Fiedler műalkotás teljesen eltérő, mégis ugyanazzal a festészeti eljárással készült.

Fiedler a háború utáni Párizsi iskola tagja volt mégis ugyanazt a stílust alkalmazta, mint az absztrakt expresszionisták tették a New York-i iskolában. Fiedler munkáin Jackson Pollock, az amerikai absztrakt expresszionizmus úttörőjének egyértelmű hatása látható, aki az egyedi technikai megoldások és kifejezés szabadságára, míg Rothko a nagyméretű képek festésére ösztönözte. Fiedler rendhagyó életműve köti össze a két iskolát.

2012-ben Jackson Pollock, amerikai absztrakt expresszionista festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából Pollock továbbélése – The Persistence of Pollock címmel kiállítás nyílt, amelyen 13 kiválasztott műalkotás került bemutatásra az Egyesült Államokban. A New York-i East Hamptonban talalhato Pollock-Krasner House and Study Center múzeum és oktatási kutatóközpont ebből az alkalomból biztosított kiállítási helyszínt, abban a házban, ahol Jackson Pollock élt é alkotta az absztrakt művészet meghatározó festményeit. Ezen a kiállításon Európát és Magyarországot Fiedler Ferenc képviselte. Fiedler olyan világhírű művészekkel együtt állított ki, mint Andy WarholNorman RockwellRed GroomsLee UfanLynda BenglisRobert ArnesonAlfonso OssorioRay JohnsonVik MunizJoe FigArnold ChangJanine Antoni.

forrás: Francois Fiedler

Back To Top