Randy Edelman amerikai zeneszerző, zenei producer eredetileg orvosnak készült, ám végül a zeneszerzés mellett döntött. Miután maga mögött hagyta az iskolapadot, belevetette magát a komponálás rejtelmeibe.
Kezdetben csak dalokat írt, illetve hangszerelt, méghozzá olyan nevek és együttesek számára, mint például a soullegenda James Brown, vagy Barry Manilow, Olivia Newton-John valamint a The Carpenters és a Blood, Sweat and Tears. Helybéli színházaknak is készített zenét, így rövidesen kedvet kapott ahhoz, hogy szólólemezzel jelentkezzen, amelynek címe “Sunflower” lett. Nem mondhatni, hogy unatkozott volna a következő közel 20 évben, hiszen átlag két-háromévente megjelentetett egy-egy új kiadványt, és akkor még nem is volt szó a filmekről, melyeket a mintegy tucatnyi önálló próbálkozása közt látott el zenei aláfestéssel.
Az első komolyabb próbálkozása a hazai tévécsatornákon is annak idején nagy sikerrel futott sorozat, a “MacGyver” volt. Mozis berkekben a DeVito – Schwarzenegger duóval fémjelzett “Ikrek” (“Twins”) miatt kezdték észrevenni, így ezután rendszeresen felmerült a neve, ha vígjátékhoz kerestek megfelelő komponistaalanyt.
Ennek megfelel az a vélekedés is, hogy gyakorlatilag nincs olyan mozifanatikus, aki legalább egy Edelman-művet ne hallott volna életében, lévén, ahogy a Disney-filmekre is a “családi” kategóriát szokták ragasztani, ugyanúgy ez a titulus illik a szerző életművének nem kis darabjára. Hiszen melyik családapának nem volt kötelező megnéznie a csemetékkel a “Beethoven”-t, ami a kutyás gyerekfilmek reneszánszát indította útjára, vagy akár a szintén Big Arnold-os “Ovizsaru”-t? A néhány évvel idősebbek a “Szellemirtók II.” (“Ghostbusters II”) stáblistáján találkozhattak vele, igaz, ennél a filmnél nem a score volt emlékezetes. Érdekes, hogy az idáig felsorolt címek közt még elvétve sem akadt olyan, amihez ne lett volna köze Ivan Reitmannak. A rendező-producerrel közös munkáik nem is merültek ki a fenti filmekkel, bár mára mintha hanyagolnák egymást.
Edelmant egy ideig nem vették komolyan, mivel az addigi könnyedebb filmek nem adtak erre alapot, bár a “Gyertek el a mennyországba!” (“Come See the Paradise”) már egy erőteljesebb produkciót nyújtó művészt mutatott. Michael Mann-nel együtt jött el az ő ideje, és bár “Az utolsó mohikán” (“The Last of the Mohicans”) filmzenelemezen Trevor Jones társszerző darabja némileg dinamikusabb, Edelman sem vallott szégyent. Ezt követően váltották egymást biográfiájában a már jól bevált vígjátékok (“A Maszk” -“The Mask”, “Indián a szekrényben” – “Indian in the Cupboard”) és “komolyabb” társaik (“A Sárkány: Bruce Lee élete” – “Dragon:The Bruce Lee Story”).
Randy a “Gettysburg”-gel érkezett pályája csúcsára, sőt az amerikai polgárháborúk specialistája is lett később a “Harc a tenger alatt” (“The Hunley”) és az “Istenek és hadvezérek” (“Gods and Monsters”) alkotásokkal. A J.F. Cooper megfilmesítés után is újabb és újabb stílusok bukkantak elő Edelman kezei alól: thriller (“X polgártárs” – “Citizen X”, “Az ördög háromszöge” – “Diabolique”), ugyanez a műfaj tiniknek (“Koponyák” – “Skulls”) B-horror (“Anakonda” – “Anaconda”) és jazz-zene (“Bérgyilkos a szomszédom” – “The Wole Nine Yards”), fantasy (“Sárkányszív” – “Dragonheart”).
Nagyon sok rendezőnek van házi-zeneszerzője (mint Steven Spielbergnek John Williams), Randy Edelman esetében (és Reitmanon túl) ez a rendező Rob Cohen. Cohen a “Daylight”-tal és legutoljára a “XXX”-szel hozta ki Edelmanból az akciómestert. Következő közös filmjükként a “Lopakodó” (“Stealth”) volt megnevezve, ahol újból alkalmazhatta volna a szerző a szimfonikus zenekar és a szintetizátor egyvelegéből álló világát, ám végül leváltották.
“Az utolsó mohikán” zenéjéért Golden Globe-jelölt művész felesége a színésznő/dalszerző Jackie De Shannon, akivel hosszú ideje él kiegyensúlyozott kapcsolatban.
Randy Edelmant a 2003-as BMI Film- és TV-díj átadón Richard Kirk-díjjal tüntették ki. A díjat évente ítélik meg olyan zeneszerzőnek, aki jelentősen hozzájárult a film- és televíziós zenei világhoz. 2004-ben a Cincinnati Egyetemen kapott képzőművészeti díjat. Elnyerte a Goldspirit-díjat is a 2011-ben megjelent Szökőhév című romantikus vígjáték zenéjért.
A vadnyugati fejvadász sorozathoz írt intro zenéje közkedvelt a sporteseményeken. Használták a New York-i Olimpiai Játékok keretén belül, ezenkívül az NBC 1997-es World Series sorozatában is hallhattuk. Az 1996-os nyári olimpia végén a Gettysburghez alkotott zenéjét használták a záró eseményen. Az 1990-es években Edelman az NBC NFL-teleprogramjainak népszerű témazenéjét állította össze, amelyet az 1995–1997-es szezonban használtak a XXXII. Super Bowlon.
forrás: Bíró Zsolt /http://www.filmzene.net/read.php?u=r_edelman.html, /https://www.mafab.hu/people/randy-edelman-37253.html
Related Posts
Wolf Péter a legjátszottabb kortárs magyar zeneszerző a Klasszik Rádióban
Ahol teret adnak a színháznak és Arcodat keresem – Olasz Ferenc fotográfiái a pénteki Intermezzoban
