Megnyílt a Harag György emlékév

Megnyílt a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezőjének, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művészének, Harag Györgynek szentelt emlékév Gyulán.

Harag György életműve felemel a veszteségeinkből. Azt mutatja meg, hogyan lehet európainak, közép-európainak, magyarnak, egy szétszaggatott nemzet részének lenni – fogalmazott a megnyitón Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára. Felidézte, hogy Ablonczy László, a Nemzeti Színház egykori igazgatója vetette fel a megemlékezés ötletét, amely végül egy emlékévvé nőtte ki magát.

Az nem volt kérdés, hogy Gyulán legyen a megnyitó, ugyanis a békési város különösen fontos helyszín volt a rendező magyarországi munkásságát tekintve: 1978. július 13-án itt mutatták be rendezésében a Caligula helytartója című drámát, az akkor még pályakezdő Lukács Sándorral a főszerepben.

A megnyitón leleplezték a több mint negyven tablóból, közel kétszáz fotóból álló életmű-kiállítást, amelyet a pályatársak, kritikusok, színháztörténészek háromnyelvű (magyar, angol és román) szövegeivel, valamint Harag György saját beszámolóival egészítettek ki. A tárlat Gyulán október 16-ig tekinthető meg, a tervek szerint október 20-án Győrben, november 9-én Budapesten mutatják be, majd jövőre elviszik Szatmárnémetibe, Marosvásárhelyre, Kolozsvárra, Szabadkára, Margittára és Bukarestbe is.

Az emlékév során egy kétkötetes könyvet is kiadnak: az első kötetben a vándorkiállítás szöveg- és képanyaga, a másodikban pedig számos még sosem publikált Harag György-írás, interjúk, kritikák és publikációk szerepelnek majd. Készül egy dokumentumfilm is a rendezőről, illetve jövő tavaszra terveznek Gyulán egy diákszínjátszó szemlét, amelyen nyolc középiskolai és két egyetemi társulat mutat be Harag Györgyhöz kötődő tízperces darabokat.

Back To Top