Joseph Maurice Ravel francia zeneszerző (1875 – 1937)1dél-franciaországi Ciboure-ban született, 145 évvel ezelőtt, ezen a napon.
Gyermekkorát Párizsban töltötte, hét évesen kezdett zongorázni Henry Ghys tanítványaként. Első művét 12 évesen komponálta Változatok egy Schumann-dalra címmel. Összhangzattani ismereteit Charles Renének köszönhette. A gyermek Ravel mind az irodalom, mind pedig a zene területén kifinomultan válogatott, amely aztán a stílusán is érezhető volt. Kedvenc költői között ott volt Mallarmé, Poe és Baudelaire, a zenében pedig Schumann, Liszt, Chopin és Weber stílusát kedvelte, később pedig Mozart vált példaképévé. Állítólag nem volt különösebben szorgalmas a zongorázás terén, anyja sokszor még úgy sem tudott sikereket elérni, hogy jutalmat ígért, ha megtanulja a zenei leckét, 1889-ben mégis felvették a Konzervatóriumba.
A zongora-előkészítő osztályt kitűnő eredménnyel végezte, ezért további tanulmányait Charles-Wilfrid de Bériot osztályában folytathatta. Később André Gédalge-nál ellenponttant és Gabriel Faurénál zeneszerzést tanult. 1899. májusában saját Seherezádé – nyitányát vezényelte a párizsi Konzervatórium koncertjén. Ez a műve több más alkotása mellett kiadatlan maradt. Ravel fiatal korában társaságkedvelő, gyakran bohém életvitelű művész volt, magatartása alapján dandynek számított. 1901-től (Myrrha kiadatlan kantátájával második díjat nyert csak) kezdve próbálkozott a fiatal francia zeneszerzők nagy álmának számító Római díj elnyerésével, de a bizottság minden alkalommal elvitatta tőle az első díjat. Pedig Ravel ebben az időszakban már ismert és elismert zeneszerzőnek számított, 1902-ben bemutatott F-dúr vonósnégyest még Debussy is csodálta.
1905-ben a további jelentkezéstől is eltiltották, mondván, hogy túllépett a megengedett koron (ekkor töltötte be 30. évét). Ez olyan közösségi botrányhoz vezetett, hogy az akkori konzervatóriumi igazgatónak le kellett mondania. Ravel súlyos csalódásként élte meg a történteket, hiába állt mellette közönségének szeretete és elismerése, az addigi társasági ember sértett büszkeségében magányossá, visszahúzódóvá vált. Az Ötök tisztelőjeként szinte egész életét a zeneszerzés töltötte ki. Egy-egy kompozícióján sokat dolgozott, míg az beért és végső „formáját” elérte. Például a Pavane egy infánsnő halálára című művét eredetileg zongorára írta 1899-ben, de a mű zenekari átdolgozása is megszületett 1910-re.
Szvitjét, a Lúdanyó meséit négy kézre írta zongorára 1908-ban, majd 1912-ben nagy sikerrel mutatták be annak balett változatát.
Az Orosz Balett 1909-es párizsi vendégjátéka alkalmával megismerkedett Gyagilevvel, a társulat akkori igazgatójával és Fokinnal, az együttes koreográfusával. Gyagilev felkérte Ravelt a Daphnis és Chloé megkomponálására. A koreográfiai szimfónia három tételben 1912. április 5-ére készült el, bemutatója júliusban volt a Chatelet Színházban.
Az első világháború előtti időszakban a Genfi-tónál élt, ahol együtt dolgozott Sztravinszkijjal, ideje nagy részét zeneszerzésre fordította. 1914-ben kezdte komponálni a Couperin sírja c. művét. A háború kitörése után a hazafias érzelmű fiatalember szeretett volna bevonulni katonának, de csak 1916-ban ölthette fel az egyenruhát. Verdun közelében alakulatát be is vetették, ám 1917. nyarán leszerelt megromlott egészségi állapota miatt. Csak azután fejezte be a Couperin sírját.
Az első világháború, mint annyi más művész, Ravel is alkotói válsággal küzdött. Általános pesszimizmusához anyja halála is hozzájárult. Debussy 1918-ban bekövetkezett halálát követően a francia zenei élet vezéralakja lett, visszahúzódó életmódja ellenére. Egy Párizs közeli városkában élt magányosan, egzotikus növényekkel teli kertje és számos macskája társaságában. A zeneszerzőnek 1920-ban odaítélték a francia Becsületrendet, de nem vette át a kitüntetést. Csak a húszas években talált ismét magára, műveiben az impresszionizmusra jellemző, elmosódó, foltszerű harmóniák helyébe ekkor lépett a tiszta, puritán dallamvonal. Utazásai során eljutott Spanyolországtól Budapestig, Észak-Afrikától az Amerikai Egyesült Államokig. Meghangszerelte Muszorgszkij Egy kiállítás képei (1922) című zongoraciklusát, az amerikai Coolidge asszony felkérésére megírta Madagaszkári dalait, a magyar Arányi Jelly hegedűművésznőnek a Tzigane című hegedűrapszódiát ajánlotta (zenekarra átdolgozott változatát 1924-ben mutatták be).
1928-as észak-amerikai turnéja során Hegedű-zongora szonátáját Szigeti Józseffel együtt adták elő. Vonósnégyesét pedig az a Hart House Vonósnégyes mutatta be, melynek alapítója Kresz Géza volt (Tzigane 1925-ös torontói bemutatója is a magyar hegedűművészhez, és annak zongoraművész feleségéhez fűződik). Ravel megbízást kapott egy táncjáték megírására, ez lett a legnépszerűbb műve – a Boleró.
Utolsó éveiben még írt zongoraversenyt és dalokat. Egy 1932. októberében történt súlyos autóbaleset következtében állapota egyre romlott. Ravel élete hátralevő öt esztendejében elhatalmasodó neurológiai természetű betegsége miatt egyre kevesebbet komponált. Az 1937 decemberében végzett agyműtét nem volt sikeres, így hosszú szenvedés után Párizsban elvesztette életét.
forrás: Irodalmi rádió
