Kelet-Nyugati Hosszú Hétvége és Orlai Produkció téli produkciói a hétfői Intermezzoban

Kelet-Nyugati Hosszú Hétvége


Péntektől vasárnapig összművészeti programsorozatot szervez a Kelet-Nyugati Alkotóműhely. Az elmúlt időszakban évente kétszer tartották meg a rendezvényt, amelyen színház, képzőművészet, irodalom, gasztronómia, tánc és egyéb alkotóművészetek képviseltették magukat fiatal alkotók által. Az idei évad első Hosszú Hétvégéjét az RS9 Színházban tartják. A Kelet-Nyugati Alkotóműhely egy olyan frissen alakult formáció, mely nemzetünk kulturális sokoldalúságát, összetettségét igyekszik kiaknázni és a művészet világában érvényesíteni. A mostani programsorozat hívószava a „Buborék”! Ennek jegyében nyílt képzőművészeti pályázatot hirdettek. A legjobb művekből készült kiállítás pénteken nyílik. Utána A Sirály című vizsgaelőadás lesz a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tanulóinak előadásában. Zenél a m.a.d.a.m. band, melyben többszólamú éneklés és olyan hangszerek bukkannak fel mint a gitár, az ukulele, a fuvola, a kanna, a csörgők, és egyéb ritmushangszerek. Szombaton a Test_tudat című színházi workshop lesz.


Remek előadásokkal várja a közönséget egész télen az Orlai Produkció


Schruff Milánt a Skorpióban és a Még egy kört mindenkinek című darabban is láthatjuk. Kerékgyártó István új darabját, a Skorpiót vasárnap a Belvárosi színházban mutatják be. A tragikomédia pontos látlelet jelenünkről és közelmúltunkról. Egy 2000 és 2025 között játszódó családtörténet, melyben egy nagyvállalkozó és fiai sorsán keresztül érthetjük meg a rendszerváltás máig ható ellentmondásosságát, helyenként sötét oldalait. A sok humorral megírt, lebilincselően izgalmas előadást Máté Gábor rendezi. Ebben az évben még háromszor játsszák a Belvárosi Színházban a Még egy kört mindenkinek című sikerdarabot. A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt. Milánt itt a filozófiatanárt, Nikolajt alakítja. Az Impresszió rovat vendége Schruff Milán színművész.


Aranymetszés rovat vendége Dr. Bíró Szabolcs – 2023.11.27.

Back To Top